Az SZDSZ ügyvivő testülete Horváth Ágnest, az Egészségügyi Minisztérium államtitkárát jelölte a Molnár Lajos április 6-i távozása után megüresedett tárcavezetői posztra. A miniszterjelöltet várhatóan hétfőn hallgatja meg a parlament szakbizottsága, és ha a grémium elfogadja, még aznap leteheti a miniszteri esküt. Úgy tudni, a megüresedett államtitkári posztot Ungár Klára töltheti be.
Horváth Ágnest a legnagyobb ellenzéki párt szakpolitikusa egyértelmű negatív kritikával illette. Mikola István szerint az SZDSZ jelöltje eddigi tevékenységével kellőképpen bizonyította alkalmatlanságát. Az Orbán-kormány egészségügyi tárcavezetője lapunknak azt mondta: olyan felkészült szakemberre kellene bízni a minisztérium irányítását, aki tudomásul veszi, hogy a Molnár Lajos által megkezdett irány nem vezet sehova. Az utóbbi hónapokban kiderült: az egészségügyi kabinet „eltakarította az útból a szakmát” és figyelmen kívül hagyta azt is, hogy az ágazat szereplőinek meghallgatása nélkül, kizárólag körzővel és vonalzóval nem lehet reformot végrehajtani.
Kökény Mihály csak szűkszavúan kívánt reagálni a jelöltállítással kapcsolatos hírre. Az Országgyűlés Egészségügyi Bizottságának szocialista elnöke – anélkül hogy kommentálta volna a miniszterjelölt személyét – úgy fogalmazott: bárki vezesse is a tárcát, olyan miniszterre van szükség, aki elkötelezett a reform folytatása mellett.
A szakmai érdekképviseletek vezetői korábban egybehangzóan azt szorgalmazták, hogy az SZDSZ olyan személyre tegyen javaslatot, aki akkor sem zárkózik el az egyeztetésektől, ha az olykor konfrontációval jár. Mind az orvosi, mind a gyógyszerészkamara a Molnár Lajos által megszüntetett párbeszéd újraélesztését reméli a miniszterváltástól.
A Magyar Kórházszövetség is a szakmai konszenzus lehetőségében és egy megújult kommunikációban bízik. A testület elnöki posztját a hónap eleje óta betöltő Varga Ferenc lapunknak nyilatkozva hangsúlyozta: olyan miniszterre van szükség, akinek a személye garancia az ágazat megkezdett átalakításának folytatására és arra, hogy a döntés-előkészítésbe a szakmát is bevonja. A testület vezetője – Mikola Istvánhoz hasonlóan – úgy vélekedett, bukásra van ítélve az az egészségügyi reform, amelynek megtervezésébe és végrehajtásába nem vonják be az ellátókat, a fenntartókat és magukat a betegeket. Az elnök szerint az ideális miniszter képes arra, hogy az ágazat valamennyi szereplőjének az érdekeit közös nevezőre hozza.
Varga Ferenc sem kívánta kommentálni a jelölt személyét, mindössze annyit jegyzett meg: nem szerencsés, ha olyan szakembert neveznek ki a posztra, aki nem volt jelen a reform előkészítésénél és nem látja át az eddigi eredményeket, illetve problémákat. Félő, hogy az, aki egy folyamat közepén kapcsolódik be egy reform végrehajtásába, nem ismeri a kezdeti nehézségeket, nem tudja kellőképpen felvázolni a távlati célokat sem. A kórházszövetség vezetője hozzátette: egy minisztériumot nem szabad menedzserszemlélet alapján irányítani.
