Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Már az új kormány felállásakor, az egészségügyi reformok meghirdetésekor tudni lehetett, ha valakinek a miniszterek közül rövid időn belül távoznia kell, az Molnár Lajos lesz. Tulajdonképpen meglepő, hogy eddig kihúzta. Nyugdíjas állásnak legalábbis nem nevezhető az, ahol egy híján tízmillió gyűlölködő szempár lesi az ember minden megnyilvánulását – és történetesen az övé az az egy.
Mindazonáltal részemről megérdemel egy kalapemelést a távozó miniszter. Ha mást nem, azt elérte, hogy az áporodott levegőjű egészségügyben változások indultak el. Olyan változások, amelyekből ma még csak a keserves rész jut a szakmának, a betegeknek, de ha nem fúrják szét Molnár koncepcióját, idővel egy egészségesebb ellátórendszer nőhet ki belőle. S nemcsak az intézményi struktúra, a finanszírozás is javulhat. Ennél talán még fontosabb, hogy kikövetel egy szemléletváltást. Hogy tudatosul a felelősségérzet, hogy sokan felismerik az öngondoskodás fontosságát. Ehhez persze felnőtt emberek is kellenek, akik – ha eddig még nem tették – megértik az üzenetet.
Nyilván nem hiba nélküli az, amit Molnár-csomagnak nevezhetünk. Erősen érződik rajta az idő szorítása, az állami pénzügyek rendbetételének kényszere. Ennek tudhatók be a pongyolán megfogalmazott törvényjavaslatok, az elfogadásuk után rendre kiigazításra szoruló jogszabályok, az ágazati szereplők tanácstalansága, hogy miként is értelmezzék a rendeleteket, törvényeket. Az intézkedések önmagukban fabatkát sem érnek, ha nem értik a miértet azok, akiknek szólnak. Ez pedig könnyen átcsap zsigeri ellenállásba, ami a legnagyobb veszélyt jelenti a bimbózó reformokra.
De a frontvonalak megmerevedtek, ezt az ellenállást már csak hosszas küzdelemmel (értsd: meggyőzéssel) lehet megtörni. Biztos sokat segített volna a távozó miniszternek, ha nemcsak ő és államtitkára próbálja elfogadtatni a változásokat, hanem a kormány és a koalíciós pártok egésze beszáll a kampányba. Ők azonban pont annyi távolságtartást tanúsítottak a reform kapcsán az elmúlt hónapokban, hogy még ne égessék meg magukat a közvélemény előtt.
Pedig az kisebb fájdalmat okozott volna, mint amit a reform elbukása okozhat. Persze ennek felismeréséhez is felnőtt emberek kellenek.
