Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Milyen ma az üzleti klíma ön szerint Magyarországon?
– A Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) véleménye szerint Magyarországon még mindig kedvező az üzleti klíma, az ország – legalábbis régiós összehasonlításban – fejlettnek mondható infrastruktúrával rendelkezik, jól képzett, versenyképes munkaerő áll rendelkezésre, és az ország földrajzi elhelyezkedése is kedvező például logisztikai szempontból a befektetések számára.
– Vagyis minden szép és jó?
– Természetesen ezzel nem szeretnénk azt hangsúlyozni, hogy semmit nem kell tenni, sőt épp azt mondjuk, amit a 2006-os üzleti jelentésünk címe is sugall: Itt az idő (a cselekvésre). Úgy látjuk – s nem csak mi, hanem a független elemzők is –, hogy Magyarország elveszítette a versenyelőnyét, amivel a kilencvenes évek végén, illetve a kétezres évek elején rendelkezett: az éllovasból inkább a sereghajtó pozíciójába került az újonnan csatlakozó országok között. Azt gondoljuk tehát, hogy sok mindent kell tenni azért, hogy az üzleti klíma javuljon Magyarországon és hazánk visszakerüljön az élbolyba. Ezzel, ennek a lehetőségével részletesebben az idén foglalkozik az HEBC.
– Mely területeken kellene változtatni ahhoz, hogy a jelenlegi helyzet javuljon?
– Átfogó intézkedésekre volna szükség. Már a korábbi éves jelentéseinkben is foglalkoztunk ezzel. Azt gondoljuk, hogy ebből a helyzetből nemzeti konszenzussal lehet kikerülni. Határozzuk végre el, hogy milyen irányba menjen az ország, a fő útvonalat jelöljük ki – s aztán erről ne térjünk le. A hogyanon, vagyis például a tempón, majd lehet vitatkozni. Mi, mint a nagyvállalatok, a versenyszféra képviselői, természetesen a gyors haladás hívei vagyunk, de a lényeg, hogy meglegyen a jó irány. Egy átfogó konszenzuson alapuló nemzeti stratégia megalkotását tartanánk szükségesnek, amely hosszú távon felvázolja a fejlődés lehetőségeit, irányait, módjait, annak érdekében, hogy Magyarország gazdasági szempontból újra az élvonalba kerüljön. Ebben mi készek vagyunk segítséget nyújtani.
– Mindennek az alapja, hogy mire ad és mire nem ad lehetőséget a jogszabályi környezet. E téren mivel nem elégedettek?
– Ebből a szempontból a legfontosabb a hosszú távú stabilitás és kiszámíthatóság. Az ugyanis a legrosszabb, ha a törvények folyamatosan változnak. Főként amikor oda-vissza, mert sajnos erre is volt példa Magyarországon, például adóügyekben. A törvények kapcsán tehát az említett kiszámíthatóság a legfontosabb, de ugyanilyen lényeges az átláthatóság, egyszerűség is: ekkor ugyanis a külföldi befektetők sem tartanak attól, hogy a kiskapuk rengetegében elvesznek, illetve hogy sérülhet a versenyképességük. Egy letisztult rendszer elősegítheti az ellenőrzést, így például az APEH munkáját is. Ezáltal pedig szélesíteni tudnák az adófizetők körét – mert inkább azt kellene tenni, és nem a már fizetőknek a terheit növelni.
– Milyen fórumai vannak az HEBC-nek arra, hogy kifejtsék álláspontjukat?
– Az HEBC nem lobbiszervezet, nem folytat lobbitevékenységet a tagvállalatok egyéni üzleti érdekeiért. Legfőbb eszközünk, amivel mi évek óta „operálunk”, az éves jelentés, amelyből az idei – nyár közepén megjelenő – lesz a kilencedik a sorban, és amely saját üzleti tapasztalatainkon alapul. Politikamentesen, az ország fejlődésének és versenyképességének elősegítése érdekében fogalmazzuk meg javaslatainkat. Ezek elkészítéséhez egyébként a különböző politikai pártok gazdasági szakértőivel, az üzleti és a tudományos élet meghatározó szereplőivel folytatott megbeszéléseink is alapul szolgálnak. Az éves jelentés megjelentetése után az államelnökkel, a miniszterelnökkel, miniszterekkel folytatott találkozókon fejtjük ki részletesen véleményünket, ajánlásainkat, álláspontunkat.
– Mennyire figyel ezekre a döntéshozói kör, e jelentések váltottak-e ki reakciókat a részükről?
– Igen, például a parlament különböző bizottságaival folytatunk konzultációkat, s ezeken általában egyetértenek velünk. Azt pedig az idő és az adott konkrét helyzet, probléma „dönti” el, hogy mi valósul meg mindebből. Sokszor fogalmazunk úgy, hogy semmi nem történik, de ez így valójában nem igaz. Inkább az a jellemző, hogy sokkal kevesebb történik, mint amennyit mi szeretnénk.
– Javítandó üzleti környezetről, lépéshátrányban lévő kormányzati magatartásról beszélt. Ebben az állapotban a cégeknek érdemes befektetniük még Magyarországra, avagy a tőke elindul még keletebbre, illetve más területekre?
– Kettéválasztanám ezt a kérdést azokra a vállalatokra, amelyek már itt vannak, és azokra, amelyek még nincsenek Magyarországon.
Azok a vállalatok, amelyek már rég megtelepedtek itt (mint például az Electrolux) és jelentős beruházásokat hajtottak végre, természetesen jobban ismerik a környezetet, és sokkal objektívebben tudják belülről megítélni az országot. Kevésbé ijeszti el őket a médiában megjelenő ilyen-olyan hír vagy képsor. (Ugyanakkor a tőke felgyorsult migrációját sem lehet figyelmen kívül hagyni. Nagyon remélem, hogy valamikor azért létrejön egy egyensúly e téren Európa és a Távol-Kelet között.) Ők tehát már kötődnek az országhoz, s egy-két százalékos kedvezményért nem állnak olyan könnyen tovább.
Azok viszont, akik még nem telepedtek meg, ma már több, egyenlő feltételeket nyújtó gazdaság közül válogathatnak. Azt a helyszínt választják, amelyet a legjobbnak éreznek, az ő szempontjukból tehát még ártalmasabb az említett esetenkénti rosszhír-keltés.
– Ezek kapcsán kinek és milyen teendője lenne azért, hogy Magyarország esetenkénti negatív megítélése megváltozzon?
– Egyetlen szóval: Magyarországnak van teendője. Természetesen ebben szerepük van a nagyvállalatoknak, azok vezetőinek. Nekünk, mint multinacionális vállalatok vezetőinek az a legfontosabb feladatunk, hogy Magyarország imázsát erősítsük a csoporton belül. Természetesen nem torzíthatjuk sem az adatokat, sem az információkat, ezeket objektíven kell bemutatnunk. Mi mindent megteszünk azért, hogy Magyarország hírnevét öregbítsük, javítsuk. De ez nem elég. Azt gondolom, hogy a kormányzatnak, a politikának is sokat kell tennie. Fel kéne építenie egy tartalommal megtöltött ország imázsát. A már említett nemzeti stratégia alapjaira pozitív kommunikációval biztos fel is lehetne építeni egy ilyet. Mint tudjuk, nekünk, magyaroknak az az egyik bajunk, hogy nem tudjuk megfelelően kommunikálni még azt sem, amit jól csinálunk. E téren sokat tanulhatunk más országoktól és természetesen felhasználhatjuk saját tapasztalatainkat is, hogy a Magyarországról kialakult képet pozitívabbá tegyük.
– Akkor térjünk át a jelen egyik aktualitására, a megszorító intézkedésekre. Milyen hatásai lehetnek ezeknek az önök által képviselt cégek életében?
– A megszorító intézkedéseknek senki sem örül, így mi sem, de az adott helyzetben ezt el tudjuk fogadni. Tudjuk, hogy szükség van ezekre a lépésekre. Hiányoljuk viszont a jövőbeni fejlődés és az egyensúly megteremtésének a koncepcióját, vagyis a növekedést serkentő intézkedéseket. Ezt nem látjuk sem a konvergenciaprogramban, sem pedig az Új Magyarország fejlesztési tervben. Egy vállalat esetében is csak akkor hoz a tulajdonos különböző áldozatokat – tekinthetjük például a befektetést is ennek –, ha előtte kiszámolta, felvázolta a „szebb jövőt”. Ha ez hiányzik, akkor az érintettek nem értik, hogy miért kellene áldozatot hozniuk, s akkor valamilyen szinten ellenállnak. Ezt a jövőképet kellene tehát megmutatnia Magyarországnak, s akkor a megszorító intézkedéseknek sokkal jobb fogadtatása volna – nemcsak a multinacionális cégek, hanem mindenki körében.
– Le lehet tehát nyelni az adóemeléseket?
– Az adózással kapcsolatban korábban is elmondtuk, hogy nem annak mértékével van baj Magyarországon. Ezen még a 4 százalékos különadó bevezetése sem változtatott, bár ezáltal a társaságok adóterhelése 20 százalékos lett, míg Szlovákiában 19, de egy százalék miatt nem fognak elmenni a cégek a szomszédba. A probléma inkább az, hogy nem kiszámítható az adórendszer, s ezért várjuk annak stabillá tételét. Ez lenne tehát a legfontosabb. Nem feltétlenül az egykulcsos adórendszerre gondolok. A mi vállalatainknak vannak alkalmas közgazdászai és adószakértői, akik képesek 3-4 különböző mértéket is megjegyezni, de egyet tudunk érteni az egykulcsos adórendszerrel is. Hangsúlyozom, nem a mérték a probléma, ehelyett az adójogszabályokat kellene egyszerűsíteni. Van azért olyan terület, ahol sokat számít a mérték: az élőmunkára rakódó terhek óriásiak, régiós összehasonlításban is. Ezen is változtatni kellene, hisz a munkaerő összköltsége nagyon fontos a beruházó számára.
– Azért teljesen mégsem mindegy, hogy a kormánycsomag mennyire fogja vissza a vásárlásokat. Az adóemelések a kereslet csökkentésén keresztül nyomot hagynak az eredményeken.
– E téren is meg kell különböztetni a nagy multinacionális vállalatokat, s azok közül is azokat, amelyek elsősorban exportra termelnek, hiszen az ő tevékenységüket leginkább az Európai Unió, illetve exportpiacaik befolyásolják. Az Electrolux ezek közé tartozik, hisz bevételünk több mint 90 százaléka exportból származik, a magyar piacon történő változások ezért kevésbé érintenek bennünket. Azokat a társaságokat azonban, amelyek főként a magyar piacot célozzák meg, természetesen ez még nagyobb mértékben sújtja.
Ami az Electroluxot illeti, úgy tervezzük, hogy 2007-ben a megszorító intézkedések közepette is legalább olyan sikeres évet zárunk, mint 2006-ban, amikor 24,6 százalékos növekedés mellett 180,9 milliárd forint árbevétellel zártuk az évet, s idén újabb álomhatár átlépésére készülünk.
– Magyarország említett versenyhátránya – legalábbis a kormányzat szerint – mérséklődhet az uniós források felhasználásnak köszönhetően. De vajon kihez jutnak el ezek? Jut-e a kisebb cégeknek, vagy a multinacionális vállalatok lesznek ennek élvezői?
– Azt gondolom, hogy a multinacionális cégeknek jó esélyük van arra, hogy sikeresek legyenek a különböző pályázatokon, hisz megvan az ehhez szükséges nemzetközi tapasztalatuk, amellett adottak számukra azok a struktúrák, üzleti folyamatok, amik ezt lehetővé teszik. A magyar kis- és középvállalkozások viszont nehezebben juthatnak hozzá ezekhez a forrásokhoz (részben mert nehéz meggyőzni őket, hogy erre szakosodott pályázatíró céggel dolgozzanak), s ezért szükség van a kormányzati támogatásukra. Nem feltétlenül tőke- vagy vissza nem térítendő támogatásra gondolok – bár lehetnek ilyenek is, az indulásuk elősegítésére –, ennél fontosabb, hogy például üzleti információkhoz juttassák őket, megtanítsák őket pályázni. Mi a beszállítóink körében megtesszük ezeket.
A Magyar Európai Üzleti Tanács szerint a magyarországi kis- és középvállalkozásoknak arra kell törekedniük, hogy regionális beszállítókká váljanak. Ezt egy multin keresztül lehet a legkönnyebben megtenni, viszont fel kell készülniük arra, hogy a multinacionális céggel együtt „mozogjanak”, ha a nagyvállalat helyzete ezt megkívánja. A magyarországi Electroluxnál például mintegy húszra tehető az ilyen beszállítók száma.
A másik lehetőség a beszállítók előtt, hogy több vállalatnak dolgozzanak, ezzel is csökkentve kockázatukat. Arra is fel kell készülni Magyarországon, hogy a külföldi kis- és középvállalkozások – a kilencvenes évek gyakorlatával szemben – már nálunk is megjelentek, ezáltal erős konkurenciát állítanak a magyarországi beszállítóknak. A kérdés: ki az erősebb, s ki marad meg a piacon? A helytálláshoz a magyar kis- és középvállalkozásoknak meg kell erősödniük, regionálisnak kell lenniük, hisz a nagyságban az erő.
