Kizárólag szakmai szempontok mérlegelése után döntött a szaktárca arról, hogy a későbbiekben mely intézmény mekkora és milyen típusú ellátást folytat majd – szögezte le a végleges kórházi ágyszámokat ismertető tegnapi sajtótájékoztatóján az egészségügyi miniszter. Molnár Lajos bejelentette: április 1-jétől az aktív, vagyis gyógyító ágyak számát 16 ezerrel csökkentik, míg a krónikus ágyak számát 7500-zal növelik. Az átalakítás részeként három kórház végleg becsukja kapuit. További 12 intézményben megszűnik a gyógyító munka, ezekben csak ápolási részlegek működnek majd. A kabinet becslései alapján a kórházi struktúra átalakításának összköltsége csaknem 20 milliárd forint. A szaktárca vezetője szerint 1500 orvosnak és 5-6 ezer szakdolgozónak kell munkahelyet váltania az átszervezések miatt.
Molnár Lajos hangsúlyozta: az aktív ágyak számának csökkentésétől nem várnak pénzben is kifejezhető megtakarítást, viszont a meglévő kapacitások jobb kihasználását remélik. Tájékoztatása szerint az egy teljesítményegységre jutó eddigi 136 ezer forintos támogatást 146 ezer forintra növelik.
Molnár Lajos szólt arról is, hogy napokon belül valamennyi kórház megkapja a rá vonatkozó határozatot és indoklást. A tulajdonosi jogokat gyakorló önkormányzatok a miniszteri döntést csak bírósági úton támadhatják meg. A háziorvosokat és a mentőszolgálatot is tájékoztatják az átalakítással járó új beutalási rendről.
Lapunk értesülése szerint miközben az érintett intézményvezetők és szakpolitikusok mindent latba vetettek az aktív kapacitások megtartásáért, addig a háttérben egyeztetések kezdődtek a „fölöslegessé váló” műszerek és berendezések ügyében. A több milliárd forint értékű infrastruktúra sorsa néhány héten belül megpecsételődik. A drágább eszközöket főként különböző alapítványok ajánlották fel a kórházaknak, de sok műszer van önkormányzati tulajdonban. Úgy tudni, vannak olyan intézmények, amelyek elbocsátás előtt álló dolgozói alapítványi tagok, és az értékes műszereket „magukkal viszik”. Lesznek tehát kórházak, amelyekben nem lesz mivel gyógyítani a betegeket.
