A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), mint a magyarországi vállalkozások legnagyobb érdek-képviseleti szervezete arra hívta fel 53 ezer fős közvetett és közvetlen tagságát, hogy a Vállalkozók Pártja javaslatát – miszerint a gazdálkodó szervezetek „polgári engedetlenség” keretei között a jövőben ne fizessenek adót – ne fogadják meg, a szervezet az ötlettől a vállalkozások nevében elhatárolja magát. A VOSZ szerint ugyanis az adó fizetésének megtagadása nem tartozik a törvényes lépések közé. A szervezet szerint minden adó – közvetlenül vagy közvetve – végső soron a vállalkozásoktól származik. Márpedig nem lehet a vállalkozók érdeke az állam tevékenységének ellehetetlenítése, a jogbiztonság fellazulása. Az állam pénzügyi csődje pedig minden vállalkozás mintegy 50 százalékos vagyonvesztését eredményezné, kis- és középvállalkozások tízezrei mennének csődbe és több százezren veszítenék el munkahelyüket – szól a komor jóslat.
