Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
Magyarország rendszerváltozás előtti zöldség-gyümölcs termelési és piaci struktúrájában 3,5 millió tonna terméssel lehetett számolni. A rendszerváltozást követően a meglévő nagyobb állami gazdaságok, tsz-ek is magánkézbe kerültek, a termelés felaprózódott és a korábbihoz képest „elveszett” majdnem 1,5 millió tonna termés. A kilencvenes évek közepétől kezdve azonban érdemi támogatások nélkül is felpörgött, és 2004-re elérte a 2,9 millió tonnát, majd innen zuhant vissza 2,2-2,3 millió tonnára, amiért leginkább a feldolgozóipari értékesítés csökkenése a felelős.
A privatizáció nyomán a feldolgozóipar nagyobb hányada külföldi tulajdonba került, míg a termelés többi része az áruházláncok megtelepedésével új piaci helyzetbe jutott: a régebbi, nagybani piacos értékesítés mellett már az áruházláncok is felvásároltak a termelőktől. Az 1990-es évek végén, illetve a 2000-es évek elején globálisan is nőtt, illetve nő a friss termékek aránya és csökken a feldolgozott termékeké: ma már 40–60 százalék az arány a friss áru javára.
A magyar zöldség-gyümölcs termelésnek jó kilátásokat ígért az EU-csatlakozás, az uniós piac ugyanis nem állít korlátokat a zöldség-, illetve a gyümölcstermékek elé megfelelő ár és minőség esetén. Ugyanakkor az uniós büdzséből való részesedése kicsi az ágazatnak a többihez viszonyítva, mert itt egyetlen csatornán, a termelői értékesítő szervezeteken (tész) keresztül jut a termelőhöz támogatás. Bürokratikus és egyéb késlekedések miatt azonban csak a csatlakozás előtti utolsó években volt lehetőség arra, hogy megalakuljanak a tészek. Az áruházláncok árpolitikája miatt is azonban kevés pénz maradt a termelőknél fejlesztésre. Ebben a helyzetben az uniós csatlakozás előtt két évvel száz tész kapott támogatást a megalakulásához, a csatlakozás után azonban számuk mintegy felére csökkent, nem bírva a piaci versenyt. Kiderült tehát, hogy nem volt elég az induláshoz támogatást adni, abból kellett volna futnia az infrastruktúrára, a logisztikára, a termelésfejlesztésre is. A csatlakozás évében ráadásul az alacsony árak és a túltermelés volt jellemző egész Európára, Magyarországon pedig a vízkárok miatt a termelés különösen nehéz helyzetbe került. A múlt évre a fagy- és vízkárok mellett a feldolgozóipari termékeknél következett be óriási csökkenés. Egy ilyen helyzetben szakemberek szerint a friss termékek piacát kellene fejleszteni, de szükség van a feldolgozott – konzerv- és hűtőipari – termékekre is, mégpedig a friss és a feldolgozott termékek 50-50 százalékos aránya mellett. Az ágazatnak azonban óriási gondja, hogy bár Magyarországon köztudottan jó minőségű termékeket lehet előállítani, nincs meg az a kereskedelmi kultúra és logisztikai háttér, amivel versenyképesen tudnának beszállítani a termelők itthon és külföldön egyaránt – miközben a zöldség-gyümölcs termékek 47-48 százaléka külföldre kerül. Pedig a piacok bővülnének, ha jól szerveznék a termelést és a kereskedelmet, ma ugyanis áruhiány van, a kínálati oldalon azonban nem azonos a minőség. Ennek megváltoztatásához piacképes ültetvényszerkezetet kell kialakítani ott, ahol érdemes, illetve olyan fejlesztéseket végezni – például az intenzív szabadföldi vagy a fóliaházas termesztésben –, amelyek eredményeként előre ütemezetten nagyon jó minőségű friss árualapot lehet termelni.
