A jelek szerint egyetlen lakásbiztosítással rendelkező ügyfél sem marad gyorssegély nélkül a kitelepítésre ítélt Csépán, Szelevényen és Tiszasason. Az Aegon Magyarország a hétvégén határozott úgy, hogy a vele szerződött ügyfeleknek 40-40 ezer forintos gyorssegélyt biztosít a kitelepítés okozta kényelmetlenségek kapcsán, majd ezt követően az OTP Garancia jelentette be, hogy hasonló összeggel segíti a velük szerződött 220 családot. A Generali-Providencia Biztosító 164, illetve az Allianz Hungária Biztosító 295 lakásbiztosítással rendelkező ügyfele 50-50 ezer forintos gyorssegélyre jogosult – valamennyi társaság képviselői ezekben a napokban igyekeznek felkutatni a kritikus napokat különböző helyeken eltöltő polgárokat. Az Allianz ugyanakkor azok számára is kész kiutalni a gyorssegélyt, akik nem a szervezett kitelepítés kapcsán hagyták el otthonaikat, hanem azért, mert az árvízi helyzet ezt szükségessé tette.
Az Allianznál már több mint száz konkrét kárigény elbírálása is megtörtént, s továbbiakra várnak az ár levonulása után. A tegnapi gyorsbecslések szerint a magánszemélyek és a kisvállalkozók kárainak mértéke már meghaladja az 50 millió forintot, miközben a vállalati és mezőgazdasági ügyfelek kárjelentései túllépték a 250 milliót. Az Aegonhoz a dunai árvízzel kapcsolatban eddig 240 kárbejelentés érkezett, becsült adatok szerint 50 millió forint értékben. A társaság 2006 márciusában bevezetett új „all-risk” biztosítási terméke, az Aegon Globál már minden, az árvízzel kapcsolatos káreseményre (átszivárgás, buzgár, magas árvízi vízállás miatti talajvízszint-emelkedés) fizet.
