Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A vártnál talán kisebb részvétel mellett zajló második forduló után a vártnál hamarabb eldőlt: a baloldal nyerte meg a 2006-os parlamenti választásokat Magyarországon. Az eddig is kormányzó erők fölénye elég meggyőző ahhoz, hogy a piacok megnyugodhassanak: hozzá lehet kezdeni az égetően szükséges reformokhoz. A képviselői posztra aspirálók már a jelöltség vállalásakor tudhatták, az idén aligha számíthatnak hosszú nyaralásra. A kormányalakítás akkor is kevesebb időt hagy a 2007-es költségvetés elkészítésére, ha a lehető leggyorsabban lebonyolítják, ráadásul szeptember elsejére az EU asztalára is le kell tenni az immár „isten bizony megvalósítható” konvergenciaprogramot – jóllehet, Brüsszelben nem hivatalosan senki sem hisz már a 2010-es magyar euróban, már inkább azt tartják fontosnak, hogy Magyarország olyan határidőt tűzzön maga elé, amelyet aztán kiszámítható gazdaságpolitika révén tartani is tud. Ezt szeretnék a nemzetközi piacok is: várakozásaik szerint a forintnak is az számít, milyen lesz az új kormány belépője, elindul-e záros határidőn belül az államigazgatás és a nagy ellátó rendszerek reformja.
Külföldi vélemények szerint kemény lépésekkel viszonylag gyorsan is sikereket lehetne elérni a deficit(ek) elleni csatában: áfaemeléssel, a jövedéki adó növelésével, az adókedvezmények szűkítésével sokat nyerhetne a bevételi oldal, a kiadásin pedig eleget lehetne fogni az ellátások differenciálásával, a közigazgatási kiadások – önkormányzati reformmal is párosuló – lefaragásával. E kissé kézikönyvszagú tanácsok gyakorlati megvalósításához persze sok esetben akkora politikai konszenzus kell, amekkora akár kétharmados törvényeket is lehetővé tesz – e tekintetben pedig legalábbis szkepszisre inthet mindenkit a rendszerváltás óta eltelt másfél évtized tapasztalata.
