A kollektív munkaügyi viták nemcsak bírósági eljárás keretében oldhatók meg, az érintett felek a Munkaügyi Közvetítői és Döntőbírói Szolgálat (MKDSZ) segítségét is igénybe vehetnék, a szervezet azonban évről évre kevesebb esettel találkozik. A leggyakoribb munkahelyi érdekkonfliktusok közé tartoznak a kollektív szerződés megkötésével, illetve betartásával kapcsolatos, valamint a bérekkel összefüggő viták, de a szakszervezetek és az üzemi tanácsok a működési feltételeik színvonala ellen is sokszor emelnek kifogást.
Az MKDSZ mediátorai hat esetben közvetítettek a cégek és a munkavállalók képviselői között 2004 szeptembere és 2005 vége között, döntőbíráskodásra pedig nem érkezett felkérés – mondta lapunknak Kovács Géza igazgató. A szervezet összesen 13 esetben észlelt olyan munkaügyi konfliktust, amelynek feloldására felajánlotta segítségét, de úgy tűnik, az érintett feleknek erre általában nincs szükségük, pedig a közvetítés csaknem mindig sikeres. Az országban kevés demonstrációba torkolló munkaügyi konfliktus alakul ki, a KSH tavaly mindössze 7 figyelmeztető sztrájkot és 6 sztrájkot regisztrált.
Kovács Géza szerint a konfliktusok egy része nem tipikusan a munkáltatóval, hanem a tulajdonossal vagy az állammal szemben fogalmazódik meg. A tapasztalatok azt mutatják, hogy többnyire érvényesül a munkáltató erőfölénye, így fel sem merül az igény külső segítség igénybevételére. A munkavállalók befolyásának növelése nem egyszerű, csak hosszú távon oldható meg, a munka törvénykönyvének módosításával. A közvetítés intézménye hatékonyabban működne, ha a feleket érdekeltté tennék a szolgálat igénybevételére, például ha peres ügyet csak úgy kezdeményezhetnének, ha előtte egy mediátor segítségével már megpróbálták megoldani a konfliktust – véli Kovács.
Ha a közvetítésre nem is, a szolgálat tanácsadására egyre nagyobb igény mutatkozik. A menedzsmentek főleg a szakszervezeti jogok értelmezésében, az üzemi tanácsok a részvételi szerepük tartalmára vonatkozóan, míg a szakszervezetek a jogszabályok alapján járó jogosítványaik érvényesítésével kapcsolatban kérnek segítséget.
