Magyarországon kevés munkahelyen működik szakszervezet, és ha működik, akkor sem sokan csatlakoznak hozzá; ez lehet az egyik fő oka annak, hogy nem nagyon sztrájkol a magyar – véli Juhos Andrea, a DBM Hungary ügyvezetője. Amellett pedig, hogy a dolgozók érdekvédelme, együttes fellépésük nem jól szervezett, az sem növeli a sztrájkhoz való kedvet, hogy a munkabeszüntetést szervezőket, az abban aktívan részt vevőket sokszor az ügy rendeződése után elbocsátják. Főképp a vidéki és kevésbé prosperáló régiókra jellemző, hogy az emberek hatszor is átgondolják, hogy fel merjék-e emelni a hangjukat, mivel ezeken a kevés munkalehetőséggel rendelkező területeken – nagyon megbecsülik az emberek az állásukat, hiszen nem könnyű másikat találni.
A statisztika szerint évente tíz alatt mozog a sztrájkok száma, a résztvevőké pedig legutóbb csak 2001-ben haladta meg a 21 ezer főt. Bár a 2005-ös adatok legkorábban egy hét múlva állnak rendelkezésre; a tavalyi alacsony intenzitás (kevés sajtóhír) miatt nem valószínű, hogy 2004-hez képest romlott volna a helyzet. Ez pedig azt jelenti, hogy nemzetközi szinten is kimondottan alacsony a magyarok munkabeszüntetési kedve.
Pedig szinte minden adott volna a nagyobb intenzitáshoz. Az 1989-es VII. törvény szabályozza a kérdést, eszerint a sztrájkhoz való jog a munkavállalók elidegeníthetetlen joga, a törvényben meghatározott feltételek szigorú betartása mellett. E jogszabály csupán annyit mond, hogy nincs helye sztrájknak az igazságszolgáltatási szerveknél, a fegyveres erőknél, a fegyveres testületeknél, a rendészeti szerveknél és a polgári nemzetbiztonsági szolgálatoknál, továbbá akkor sincs, ha az az életet, az egészséget, a testi épséget vagy a környezetet közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné vagy elemi kár elhárítását gátolná.
A magyar munkavállalók sztrájkolási kedvét valószínűleg főként az a szabály veti vissza, amely szerint a sztrájk miatt kiesett munkaidőre – eltérő megállapodás hiányában – a dolgozót díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás nem illeti meg. (Ezt az enyhíti, hogy a tb-jogszabályok úgy rendelkeznek: a jogszerű sztrájk időtartamát szolgálati időként kell figyelembe venni.) Érdekes módon a KSH-statisztika is úgy készül, hogy egy-egy sztrájk után a munkaadók és a munkavállalók közösen, a bérjegyzék alapján számítják ki az adatokat a résztvevőkről és a kiesett munkaidőről. (Az ILO ajánlása szerint ugyanis a szabadidős sztrájkolás nem számít be a statisztikába.)
Amikor 1990–93 között a kiskereskedelmi boltokat egyenként privatizálták, és a dolgozók helyzete egyáltalán nem volt biztonságosnak mondható, a Kereskedelmi Szakszervezetek Szövetsége nagygyűlést hívott össze és több mint ezer aláírást gyűjtöttek, de sztrájkra nem került sor, még abban a kiélezett helyzetben sem, az emberek csak papíron voltak hajlandóak az ügy mellé állni – mondta lapunknak Sajó Zsuzsa, a szövetség akkori munkatársa.
Domokos László
Bodolóczki Linda