BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Rövid volt a felkészülési idő az e-nyilvánosságra

A tárcák többsége még nem tett eleget az elektronikus nyilvánosságot biztosító törvény előírásainak. Az adatvédelmi biztos szerint a jogalkotó nem adott elegendő időt a végrehajtásra.

2006. január 8. vasárnap, 23:59

Még csak pár nap telt el az elektronikus információszabadságról szóló törvény hatályba lépése óta, de máris kiderült, hogy a jogalkotó nem biztosított megfelelő határidőt a végrehajtására – véli Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos. (Az Országgyűlési Biztosok Hivatala már a jogszabály előkészítése során hangot ez irányú aggodalmának.)
Tovább ront a helyzeten, hogy a végrehajtási rendeletek egy része – így a közzétételi mintát tartalmazó IHM-rendelet és a központi jegyzék adattartalmára vonatkozó kormányrendelet – tavaly december végén született meg, míg egy, a végrehajtáshoz ugyancsak szükséges MEH-IM rendelet még mindig hiányzik. A közfeladatot ellátó szervek így csak december végén, január elején juthattak hozzá a Magyar Közlönyben megjelenő jogszabályokhoz. Az OBH-hoz január 5-én érkezett meg az egyik rendeletet tartalmazó hivatalos lap – mondta az adatvédelmi biztos.
Az, hogy a közfeladatot ellátó szervek a törvény előírásának megfelelően időben közzétették-e honlapukon a rájuk vonatkozó hatályos jogszabályokat, már az adott internetes oldal megtekintése során is eldönthető. A jogszabálytervezeteknél, javaslatoknál és koncepcióknál azonban ez nem mérhető ilyen egyszerűen, hiszen csak pár napja lépett hatályba a törvény – mondta az Igazságügyi Minisztérium (IM) illetékese. Éppen ezért előfordulhat, hogy egyes tárcák weboldalaira csak pár hét eltelte után kerülnek fel új előterjesztések. Az igazságügyi tárca esetében ez a helyzet – jelenleg csupán három „régi előterjesztés” érhető el –, egyelőre ugyanis még nincsen olyan idei javaslat, amelyet az előterjesztő az állampolgárok – és természetesen az érintett szervezetek – véleményezése elé tárhatna. Az IM honlapján külön fórumoldalt biztosít, ahol az állampolgárok kifejthetik véleményüket az egyes tervezetekkel, koncepciókkal kapcsolatban. Bár a legtöbb tárca rendelkezik fórummal, jelenleg más minisztérium nem biztosít kifejezetten az egyes előterjesztésekhez kapcsolódóan hozzászólási lehetőséget.

Molnár Annamária
Molnár Annamária

Ez is érdekelhet