Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
– Az utóbbi két hét a gázellátás biztonságáról szólt. Magyarország importgázfüggősége magas, mégis csak most került a politika fókuszába ennek kezelése. Mekkora a magyar gazdaságpolitika mozgástere ebben az ügyben?
– Véleményem szerint ebben a minikrízisben csúcsosodott ki az összes ellátásbiztonsági probléma. A politika már csak ilyen: amikor csak árnyomás van rajta, akkor csak az árról beszél, amikor pedig ellátásbiztonsági kérdések kerülnek elő, akkor gyorsan elkezd ellátásbiztonsági kérdésekről beszélni. Én azonban változtatni akarok ezen a rövid távú szemléleten.
Hosszú távú megoldásban gondolkodom. Már a parlament előtt van a stratégiai gáztárolók létesítéséről szóló jogszabálytervezet. A másik fontos lépéssorozat pedig az energiapiaci liberalizációra való felkészülés, amelynek utolsó szegmense a kisfogyasztókért való verseny élénkítése lesz. Ez igencsak hasonló ahhoz, amit a távközlési piacon végigcsináltunk: a monopolszolgáltatás megszüntetése után induljon be a kisfogyasztókért folyó verseny. A távközlésben meg is jelent ennek hatása: a szolgáltatások olcsóbbá váltak.
– Ebben a helyzetben sokan felemlegetik, hogy régóta nem fogadtak el hosszú távra szóló energiapolitikai koncepciót. Nem kellene előállni egy újjal?
– Valóban, jelenleg az 1993-as energiastratégia érvényes. Azt is hozzá kell tennem, hogy csupán minden második uniós országnak van egyáltalán energiapolitikája. Vitatkozhatnánk azon, hogy azóta a különböző kormányok miért nem készítettek újat; ehelyett inkább a feladatomra összpontosítok: elkészítem azt. Magyarországon az energiapolitikát pusztán nemzeti keretek között nem lehet szemlélni. A kitettségünket csak regionálisan csökkenthetjük, emiatt gondolkodunk egy Horvátországot, Szlovéniát, Magyarországot, Ausztriát ellátó alternatív betáplálás kiépítésén és ennek támogatásáért lobbizom az EU-ban a következő időszakban. Eközben itthon rendbe rakjuk a dolgainkat stratégiai tároló építésével és szabályozással. Február végéig elkészülnek a megalapozó tanulmányok, március végéig pedig kidolgozzuk az új energiabiztonsági stratégiát és az energiapolitika alapelveit, a következő fél évben pedig elkészül a szabályozás is. Végül pedig az eredetileg tervezett 2007 közepéhez képest fél évvel előrébb tudjuk hozni a energiapiaci liberalizációt. Célom, hogy ne történhessen meg Közép-Európában az az összeomlás, amely az Egyesült Államokban néhányszor már bekövetkezett; vagyis amikor az emberek felkapcsolják a villanyt vagy bekapcsolják a fűtést, akkor égjen a lámpa vagy legyen meleg.
– Az autópálya-építés finanszírozásának EU-konformmá tétele régóta húzódik. Sikerült már az unió számára is elfogadható megoldást találni?
– A GKM elvégezte szabályozási feladatát és megnevezte a programokba bevont utakat. Olyan autópálya-finanszírozási csomagot állítottunk össze, amely az unió számára megfelelő és elszámolható az államháztartási körön kívül. Az első negyedév végéig kibocsátjuk az első sorozat kötvényt. A teljes program mintegy 2,5 milliárd euró lesz, az ebből befolyó összeg elég lesz a felgyorsított ütemben épülő pályaszakaszok finanszírozására is. Az első ütem értéke 1,3 milliárd euró lehet. Még 2006-ban várható a következő ütem, a mintegy 300 milliós kibocsátás, amely az M0-s északi hídjának építését finanszírozza majd.
Autópályaügyben nagyrészt az elődöm, Csillag István sikerét aratom le, amikor átadok egy-egy új útszakaszt. Az én felelősségem viszont annak megoldása, hogyan épüljenek az eddiginél olcsóbban a sztrádák. Az autópályás és közutas szakmát megpróbálom rávenni arra, hogy a műszaki feltételek megváltoztatásával és a piaci verseny élénkítésével legyen elérhető a költségek csökkentése. Ez az M0-nál már meghozta gyümölcsét: 25 milliárd forintot spóroltunk, amelyből el tudjuk kezdeni az M31-es kivitelezését.
– Mikortól lehet olcsóbb az építés?
– Mostantól. A már épülő pályáknál is elérhető néhány százalékos megtakarítás, a tervezés alatt állóknál pedig akár 20-25 százalékos költséglefaragás is elképzelhető.
– A tárca felügyeli a Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) végrehajtását. Milyen forrásokhoz jutnak a vállalkozások?
– Ebben a negyedévben mintegy húszmilliárd forint GVOP-forrásra írunk ki pályázatot. Olyan népszerű pályázatok jönnek ki, mint az innováció, a k+f, a technológiai korszerűsítés és a kkv-k műszaki-technológiai hátterének fejlesztése.
– Működik hatékonysági monitoring?
– Monitorozzuk a pályázati pénzek felhasználását, ahogy azt az unió elő is írja számunkra. Célszerűségi, hatékonysági monitoring viszont csak akkor lehetséges majd, amikor már nagyszámú projekt fejeződik be. Ehhez viszont a 2004. május elseje óta eltelt időszak kevés, így még nem mérhető a gazdasági hasznosságuk.
– A GVOP komoly támogatást jelent a Magyarországon működő vállalkozásoknak. A program költségvetése 2004 és 2006 között mintegy 155 milliárd forint, ebből 110 milliárdot az EU strukturális alapja fedez, a többit a magyar kormány. Mennyire elégedett a pályázati rendszer működésével?
– Amikor miniszter lettem, azt találtam, hogy egészen riasztó helyzetben van a pályázatok befogadásának és kifizetésének rendszere. Akkoriban olyan volt a szisztéma, hogy a pályázókat nem szólítottuk fel hiánypótlásra, hanem visszadobtunk egy pályázatot, rendszeresek voltak a csúszások, hihetetlen sok időt hagytunk magunknak és nagyon keveset a vállalkozóknak; túl sok dokumentációt kértünk be, gyakorlatilag nem volt mód elektronikus adatszolgáltatásra, és nagyon kevés segítséget adtunk a pályázatok megvalósításához. Azóta viszont érezhető a javulás: a döntéshozatal és a pályázatkezelés időigényét, a megkövetelt dokumentációt és az adminisztrációt a felére, a kifizetések időigényét pedig a harmadára csökkentettük, valamint be fogjuk vezetni az elektronikus ügyintézési felületet is. Egyed Géza személyében egy sikeres bankárt találtam az irányító hatóság élére, mivel a GVOP végső soron nagyon hasonlít a banki tevékenységhez, hiszen itt is van back office, front office, ügyfelek és forráskezelés. Véleményem szerint meg kell találnunk az ügyfélbarát megoldást, mivel felesleges az uniós bürokráciát egy az egyben lemásolnunk, és azt a pályázók nyakába ültetnünk.
Határozott szándékom, hogy 2007. január elsejére forradalmat csináljak az ügyfélbarát pályázatkezelésben. Jövőre már, ha valakinek lesz egy pályázati elképzelése, akkor csak kitölti az internetes adatlapot és megírja elektronikusan a pályázatot; azt a hivatal elbírálja, majd kiértesíti a pályázót. Csak ekkor, a pozitív döntést követően kell a legszükségesebb dokumentumokat beszerezni, eközben elkészül a szerződés, így a pályázónak csak egyszer, a szerződés aláírásakor kell a minisztériumban megjelennie.
– Ebben a ciklusban látványosan átalakult a vállalkozások támogatásának rendszere. Hová akar eljutni ezzel az új filozófiával?
– Sikerült érdemben elmozdulni a fenntartható a vállalkozásfejlesztés felé. Nem hiszek abban a rendszerben, amikor a kormányzat a számára „kedves” vállalkozóknak osztogat. Általában nem hiszek az olyan intézkedésekben, amelyek versenyképességet vagy piacot próbálnak helyettesíteni adófizetői pénzek visszaforgatásával. Ehelyett a piacfejlesztő modellben csak az átmeneti nehézségeken kell segíteni: tőkét és hitelt adni, hogy a jó üzleti tervek megvalósulhassanak, a versenyképes termékek és szolgáltatások a magyar és a világpiacra kerüljenek. Ennek eszköze lehet a tőke, a hitel, a garancia, a kereskedelemfejlesztés és a külgazdasági lobbizás egyaránt.
Célom olyan támogatási környezet kialakítása, amely idővel a donoroktól – elsősorban a mindenkori költségvetéstől – függetlenné válik. A vállalkozásfejlesztésnél alapvetően a kereskedelmi bankokban hiszek. Azok ugyanis ott vannak az ügyfeleknél, ismerik a vállalkozásokat és sokkal profibban képesek eljutni a cégekhez, mint az állami szervezetek bármikor.
– A jelek szerint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium saját magán kezdte a kisebb és hatékonyabb állam megvalósítását. Hogyan áll a karcsúsítás?
– Amikor 2004 őszén idejöttem, csaknem hétszáz fő volt a tárcánál, 2006 végére pedig várhatóan 500–540 fős lesz a létszám. Ez viszont nem úgy alakul ki, hogy pusztán elküldünk embereket, hanem közben át is alakítjuk a struktúrát. Olyan reformfolyamatot indítottunk el, amelyben meghatározzuk, hogy mi a minisztérium és mi a háttérintézmények szerepe. Semmi szükség ugyanis olyan cégek állami kézben tartására, amelyek a piacon is képesek működni – erre volt példa a Kermi és a MEEI. Úgy vélem, hogy a minisztérium csináljon ágazati politikát (policy), a háttérintézmények segítsék a jogszabályalkotást és a hatósági feladatok ellátást. Az átszervezések nyomán csak a GKM-ben és háttérintézményeinél az idén várhatóan 10-15 milliárd forintot tudok megtakarítani a múlt évhez képest.
– Az SZDSZ delegálta önt a kabinetbe. A pártnak mely 2002-es elképzelései teljesültek mára és melyek valóra váltásában vallott kudarcot?
– A liberális gazdaságpolitika több ponton is sikeres volt: az állam újraelosztó és jövedelemcentralizációs szerepe csökkent, a szociális támogatási programokat elmozdítottuk a rászorultság irányába, csökkent az infláció és a kamatszint. Ezeken kívül két fontos területen is sikeres volt gazdaságpolitikánk: elindult és gyors ütemben zajlik az infrastruktúra fejlesztése, valamint stabilan magas a külföldi működőtőke-befektetések értéke. Az egészségügy és az államháztartás reformja azonban továbbra is elmaradt.
– A következő négy évben mire fókuszálna a szabad demokrata gazdaságpolitika?
– Véleményem szerint az SZDSZ-nek a majdani koalíciós tárgyalásokon három dologhoz biztosan ragaszkodnia kell: az állam- és az egészségügyi reformhoz, valamint az adórendszer korszerűsítéséhez. Ez lehet Magyarországon a versenyképesség és a túláradó bürokrácia csökkentésének záloga.
Programunkban nemcsak az adócsökkentés elvét, hanem a módszertanát is meg szeretnénk mutatni. Az SZDSZ által javasolt 20 százalékos átalányadó ugyanis nemcsak egyszerűen kivethető és behajtható, hanem a jelenleginél kisebb adóterhelést is jelentene. A húsz százalékhoz kompenzáció is járulna: az szja esetében maradna az adójóváírás – hogy a jelenleg adómentes rész továbbra se adózzon –, a húsz százalékos áfa mellett tovább élne az ötszázalékos kedvezményesgyógyszer-kategória, valamint a 15 százalék húszra való megemelése miatti teljes többletbevételt – rászorultsági alapon – támogatásra fordítanánk. A társasági adó esetében a 20 százalék szintén nem jelentene tehernövekedést a vállalkozások számára, mivel nem lenne mögötte iparűzési adó.
További súlyponti kérdés a privatizáció folytatása. Jelenleg mintegy száz olyan cég van állami kézben, amelynek részben vagy egészben nincs ott keresnivalója. Ezek közé sorolom a Volánokat, a MÁV egyes részeit, az MVM Rt.-t, az FHB Rt.-t és a Szerencsejáték Rt.-t. E cégeket a magántőke is tudja működtetni. Tőzsdei bevezetésük a tőkepiacot is élénkítené. Esetükben nem látom be, miért is kellene azokat kizárólagos állami tulajdonban tartani.
