A jótállással a gyártó vagy a kereskedő azt garantálja, hogy a megvásárolt termék legalább egy évig kifogástalanul fog működni. (A jótállás hétköznapi neve is garancia.) Az egy év a fogyasztási cikk átadásával vagy üzembe helyezése napjával kezdődik – amennyiben utóbbit a forgalmazó vagy megbízottja végezte. Ez idő alatt a gyártó vagy a forgalmazó csak akkor mentesül a felelősség alól, ha bizonyítani tudja, hogy a hiba oka az átadás, üzembe helyezés után keletkezett, esetleg éppen a vásárló rendeltetésellenes használata miatt. Az eladó a termékkel együtt jótállási jegyet köteles átadni a vásárlónak, mivel a garancia csak a blokk és e papír együttes bemutatásakor érvényesíthető a forgalmazónál vagy a jegyen feltüntetett szakszerviznél. Amennyiben a fogyasztó a termék meghibásodása miatt a vételtől számított három napon belül visszaviszi a terméket, a kereskedő köteles azt kicserélni, feltéve, hogy a hiba akadályozza a rendeltetésszerű használatot. Egyéb esetben javítás kérhető, amelynek időtartamával a jótállás ideje meghosszabbodik.
A szavatossággal az eladó arra vállal felelősséget, hogy eladáskor hibátlan terméket adott át a vevőnek (vagyis az megfelelt a jogszabályban vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak), nincs olyan rejtett hibája, amely csak később fog kiderülni. A szavatosság kiterjed a termék szakszerűtlen összeszerelésére, akkor is, ha a vevő szerelte azt össze rosszul, de a használati útmutató hibája miatt. Az eladó mentesül a felelősség alól, ha a vevő a hibát a vásárláskor ismerte vagy azt ismernie kellett. Amennyiben a vásárló a vételt követő hat hónapon belül észleli a termék hibáját, ellenkező bizonyításig vélelmezni kell, hogy az már az eladás időpontjában megvolt (kivéve, ha ez nyilvánvalóan lehetetlen). A hat hónap eltelte után azonban megfordul a bizonyítás, és a vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba már a vásárláskor is létezett. A fogyasztónak a hiba felfedezése után a lehető legrövidebb időn belül érvényesítenie kell szavatossági igényét – a két hónapon belül megtett kifogás még kellő időben közöltnek számít. A szavatossági igény fő szabályként a vásárlástól számított két év után évül el. A számlát nemcsak a jótállási, de a szavatossági igény esetében is be kell mutatni. Hibás termék vásárlása esetén a fogyasztó elsősorban javítást vagy cserét követelhet. Ha azonban ez jogszabályban meghatározott valamely oknál fogva nem lehetséges, újabb választási lehetőség nyílik meg a számára: árleszállítást vagy a termék árának visszafizetését is kérheti.
