BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kevés cég fordul a profikhoz

A magyar gazdaságban évről évre nő az adósok száma, ám a cégek így is csak a követelések 3 százalékát bízzák profi követeléskezelőkre.

2005. november 23. szerda, 23:59

A magyar gazdaságban 2003 nyara óta egyre nő a kintlevőségek száma és értéke, a cégek egyre később fizetnek egymásnak – ezzel párhuzamosan vezetőik egyre inkább hajlandóak profi követeléskezelő társaságoknak kiadni kintlevőségeik behajtását. A folyamat még így is csak a kezdeteknél tart: míg Nyugat-Európában a kintlevőségek 8-10 százalékával foglalkoznak követeléskezelő cégek, Magyarországon ez az arány csupán 3 százalék – mondta el a NAPI Gazdaságnak Mikael C. Szabo, a Coface Hungary ügyvezető igazgatója. Ennek összege becslések szerint jelenleg 80-90 milliárd forint körül járhat, de évről évre növekszik, ráadásul egyre gyorsabb tempóban. A Coface által kezelt kintlevőségek összege meghaladja a 10 milliárd forintot – a piacvezető Intrum Justitia állománya 14 milliárd forint körül van –, a társaság állománya tavaly az előző évhez képest 18 százalékkal nőtt, idén pedig már 20 százalék ez az arány. A cégek többsége még mindig úgy gondolja, hogy a rosszul fizető vevőt is meg kell tartania, pedig az összes ügyfél közül kevesebb mint 3 százalék fizet időben. A társaságok 97 százalékának van megrögzötten későn fizető partnere – ez az arány három évvel ezelőtt még csak 83 százalék volt. Talán ezért is megy évente minden harmincadik cég hivatalosan csődbe.
A siker titka a gyorsaság
A behajtás sikere szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy mikor adják át a követelést – hangsúlyozta a Coface ügyvezető igazgatója. Ha egy hónap késedelem után adja át a hitelező követeléskezelésre a számlát, a behajtás 100 százalékos sikerrel járhat és ekkor az inkasszócég is kisebb sikerdíjat igényel (a behajtott összeg 3 százalékát). Ha azonban már egy éve lejárt a követelés, jóval magasabb összeget kér a behajtó cég (15 százalék) és természetesen a megtérülés valószínűsége is kisebb, 30-40 százalék körüli. Az adósnak a tartozáson felül a kamatot és a kezelési költséget is fizetnie kell, de persze minél később kerül átadásra a lejárt számla, annál nehezebb azt behajtani. Mikael C. Szabo szerint a pár ezer forintos követeléseket gyakran nehezebb behajtani, mint a többmilliós tartozásokat. A behajtás sikeressége attól is függ, hogy a hitelező milyen adatokat tud az adósról a követeléskezelő rendelkezésére bocsátani, mert a legnagyobb problémát az adós megtalálása jelenti – figyelmeztetett Felfalusi Péter, az Intrum Justitia Kft. ügyvezető igazgatója.
A legrosszabb adósok
A legrosszabb fizetők a közszférában, az építőiparban, az agrárgazdaságban, a textiliparban és a nagykereskedelemben vannak, így az ő beszállítóik kerülnek leggyakrabban csődveszélybe. A közszférában felhalmozott tartozások oka, hogy az esetek többségében nem rajtuk múlik, mikor jutnak pénzhez és így mikor tudnak fizetni. Az építőiparban katasztrofális a helyzet, a vállalkozók egymásnak tartoznak körbe, és senki nem fizet. Az adósok között azonban nem csak olyanok vannak, akik nem tudnak fizetni, egyesek nem is akarnak – köztudott, hogy a nagykereskedők nemritkán 180 napos fizetési határidőben állapodnak meg a szállítóikkal, majd annak lejárta után újabb 180 napig nem fizetnek nekik. Felfalusi Péter megítélése szerint a legkönnyebb a kommunális díjakat, az egyik legnehezebb pedig a lízingszerződések felmondása után hátramaradt tartozásokat behajtani.
Magyarországon még nincs jogszabályi szinten szabályozva a követeléskezelés rendszere, mint ahogy az sem, ki és hogyan alapíthat ilyen céget. Nincs igazán hitelezővédelem itthon, a túlzott adósvédelem pedig gátolja a behajtást – mondta az Intrum vezetője –, ez is az oka annak, hogy a kintlevőségállomány évről évre emelkedik. A fogyasztói piacon az adatvédelmi szabályozás nehezebbé teszi a behajtást, mivel nincs állandó, egységes, nyilvánosan felhasználható azonosító. Az EU-ban általában a taj-szám használata elfogadott a szerződéskötéskor és a behajtás során is, így elősegíti az ügyfél azonosítását.

Molnár Annamária
Molnár Annamária

Ez is érdekelhet