Annak ellenére, hogy tavaly év végén a miniszterelnök arról beszélt, hogy Magyarország versenyképességének növeléséhez elengedhetetlen, hogy csak pár ágazatot támogassanak kiemelten, a második Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT2) nem lesznek külön prioritást élvező ágazatok – tudtuk meg a Nemzeti Fejlesztési Hivataltól. Korábban még arról volt szó, hogy például az információs-kommunikációs technológiák, a biotechnológia kaphatja majd a legtöbb figyelmet és forrást. Az NFT2-ben azonban csak egy olyan terület lesz, amely mindegyik operatív programban hangsúlyosan jelenik meg: ez a kutatás-fejlesztés és innováció.
Az Országos Fejlesztési Koncepció (OFK) – melynek elfogadásáról hamarosan dönt a Parlament – 2020-ig határozza meg a fejlesztési irányokat. A dokumentum szerint a fejlesztéspolitika célja egyebek mellett a gazdaság versenyképességének tartós növekedése, a foglalkoztatás bővülése, a versenyképes tudás és a műveltség növekedése. A k+f mellett minden bizonnyal komolyabb forrásokkal számolhat majd az egészségügy, az oktatás, az infrastruktúra fejlesztése.
A tervek szerint az operatív programok jövő tavaszra elkészülnek; miután az Európai Bizottság befogadja, már ki is lehet írni a pályázatokat a NFT2 terhére. A nemzeti fejlesztési terv struktúrája még nem készült el, négyféle operatív program azonban biztos lesz: „befektetés az emberbe, a gazdaságba és a környezetbe”, valamint a regionális programok.
