A magyarországi kkv-k 80 százaléka hitel nélkül gazdálkodik, ez az arány a gazdaságilag fejlett EU-tagországokban 20 százalék, így a hitelnyújtás az egyik terület, ahol változásra van szükség a vállalkozásfejlesztés terén – mondta Szekeres Imre, az MSZP alelnöke a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) székházában tartott fórumon. További reformok kellenek a magas adminisztrációs és adóterhek csökkentésére, valamint hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások a jövőben a működésükhöz minden szükséges információt megkapjanak. A 2006–10-ig tartó adóreformmal 1080 milliárd forintról mond le az állam, amely összeg a vállalkozóknál marad – tette hozzá a szocialista párt alelnöke. A nagyobbik kormánypárt nem eseti közvetlen támogatások útján, hanem folyamatos reformokkal, „piacfejlesztő modellel” kívánja a jövőben a vállalkozásokat támogatni. A találkozón a Fidesz – MPSZ részéről Pelczné Gáll Ildikó alelnök ismertette pártjának álláspontját, mely szerint a gazdaságpolitikán úgy kell változtatni, hogy az elsősorban a kkv-k helyzetén javítson, mert e szegmens teszi ki a magyarországi vállalkozások 98 százalékát. Három pontban fogalmazta meg a szükséges teendőket: radikális adócsökkentés, a bürokrácia visszaszorítása és patrióta gazdaságpolitika. Mindhárom reform legfőbb célja a munkahelyek számának bővítése kell hogy legyen – hangsúlyozta a fideszes politikus.
