BUX 139796.74 0,51 %
OTP 45850 0,72 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Költségvetés: senki többet, harmadszor

2004. december 6. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Már csak ma délutánig van idejük a képviselőknek a 2005-ös költségvetési törvényjavaslattal kapcsolatos módosítási szándékaik megfogalmazására, ekkor lesz ugyanis a második körös módosító indítványok beadási határideje. Második körön esetünkben a fejezeti főösszegeket meg nem változtató javaslatok tárgyalása értendő, a főösszegeket ugyanis múlt hét kedden elfogadta az Országgyűlés.
A mai, újra megnyitott részletes vita végéig van még lehetőség ugyanakkor átcsoportosításokat javasolni a fejezeteken belül, bár ezzel még csak kevés képviselő élt. A számos szöveg- és jogtechnikai pontosítás mellett azért érdekes beadványok is születtek: Nagy Sándor szocialista képviselő és társai további felhatalmazást adnának a területfejlesztési tárca nélküli miniszternek a decentralizált fejlesztési programok egymás közötti átcsoportosítására, de csak úgy, hogy a változtatások a régiók számára megállapított összegeket nem érintik. Szintén MSZP-s javaslat szüntetne meg korlátozásokat a területfejlesztési támogatások felhasználásánál: e szerint nem kellene minden régióban a támogatási előirányzat legalább 45 százalékát a munkahelyteremtéssel összefüggő célokra, 20 százalékát pedig a közútfejlesztésekre fordítani.
A képviselők hétfőn döntöttek a hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerőpiacra való belépését vagy visszatérését segítő törvényjavaslathoz benyújtott módosításokról. Csizmár Gábor foglalkoztatási miniszter elmondása szerint kikerült a javaslatból az „első ízben munkát vállaló” kitétel, így azok például, akik tanulás mellett a szünidőben már végeztek munkát szintén igénybe vehetik majd a munkaerőpiacra lépési támogatást. A gyes vagy gyed után visszatérők közül pedig nem csak azok lesznek jogosultak a könnyítésekre, akik egy éven belül visszatérnek, az új változatban ugyanis nincsen ilyen időkorlát. Ha a munkavállaló kezdeményezésére szűnik meg az előírt kilenc hónapnál hamarabb a munkaviszony, a munkáltató akkor is igénybe veheti majd a járulékkedvezményt. Tegnap szintén jelentős változáson ment keresztül a cégtörvény módosítását célzó javaslat, amelynek zárószavazása a munkaügyi törvényéhez hasonlóan jövő héten lesz.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet