BUX 139796.74 0,51 %
OTP 45850 0,72 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Nyertesek és vesztesek a költségvetésben

2004. december 1. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A 2005-ös költségvetési törvényjavaslat parlamenti tárgyalásában az első etapot a helyi önkormányzatok és a GKM fejezete zárta a legnagyobb forrásnövekménnyel – derül ki a PM összesítéséből. Az önkormányzatok támogatásai 16,4 milliárd forintos emelkedéssel 884,1 milliárdos fejezeti főösszeggel zárták az első kört. Ettől eltekintve a legjelentősebb előrelépés a gazdasági tárcánál tapasztalható, ahol nemcsak a kiadási főösszeg, de a költségvetésből nyújtott támogatás összege is nőtt, utóbbi mintegy 34 milliárd forinttal. Ennek legnagyobb hányadát az útfenntartás 5 milliárd forintos növekménye, a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére szánt plusz 11 milliárd forint, illetve az energiagazdálkodási célelőirányzat 17 milliárdos megemelése tették ki. Ez utóbbit ugyanakkor a 28 milliárdról 45 milliárdra emelt bevételtervezetből fizetnék. A másik nagy nyertes a BM-fejezete volt, ahol a bevételi elvárások másfél milliárdos csökkentése mellett (ez az Atomenergia Hivatal felügyeletének átadása miatt történt) 3,2 milliárdos támogatásemelés is történt (itt a fő kedvezményezett a rendőrség volt). Dobogóra került még az oktatási tárca is, itt az egyházi oktatás és néhány egyetemi beruházás járt jobban a változtatásokkal.
A bíróságok és az ügyészség összesen mintegy 14 milliárdot veszítettek a szavazással, ez azonban előre látható volt, mivel költségvetésüket saját maguk tervezték, melyet a PM nem talált teljesíthetőnek. Draskovics Tibor pénzügyminiszter a keddi költségvetési bizottsági ülésen azzal védekezett, hogy a bírói fizetések 3 év alatt így is 75 százalékkal emelkedtek reálértéken. A fideszes Varga Mihály ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy ebbe már bele van kalkulálva a 2002 elején végrehajtott bérfejlesztés is.
Az újabb igényeket elsősorban átcsoportosítással és a bevételi előirányzatok megemelésével vélték fedezhetőnek a képviselők és a pénzügyi tárca. Idén jórészt a kormányzati struktúra átalakításából fakadnak a változtatások. Így nőtt meg a GKM fejezetében a már említett 17 milliárd forinttal az energetikai célelőirányzat, illetve jelent meg az igazságügyi tárcánál a 1,5 milliárdos bevételt hozó Atomenergia Hivatal.
Várakozásainkkal ellentétben a fennmaradó 20 milliárd forintnyi fedezet nélküli többlettámogatást nem az általános tartalék törvényi minimumra való csökkentésével, hanem a hiány megnövelt mértékével gazdálkodta ki a PM. Bár a 20 milliárd 410 millió forintos növekmény kisebb annál, semhogy a GDP-arányos hiányprognózison érdemben változtatni kellene, de arra éppen elég volt, hogy számos önkormányzati vagy útépítéssel kapcsolatos igényt ki lehessen elégíteni. Az általános tartalék a módosításokkal végül a betervezett 59,15 milliárd forintról 51,95 milliárdra csökkent.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet