BUX 139892.19 0,58 %
OTP 45950 0,94 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Adótörvények kipipálva

A parlament hétfőn elfogadta a jövő évi adótörvényeket. A módosítások mintegy tízmilliárd forintos kiesést jelentenek a költségvetésnek, ezt az általános tartalék emelése kompenzálja.

2004. november 8. hétfő, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hétfőn az Országgyűlés bizonyos kivételekkel elfogadta a 2005. január elsejétől érvénybe lépő adótörvényeket. A képviselők 196 igennel 160 ellenében egy tartózkodás mellett támogatták a javaslatot, amelyből azonban bizonyos járulékkedvezményeket és ösztöndíjakra vonatkozó szabályokat kivettek, mivel azokról a már benyújtott munkahely-teremtési törvényben rendelkezne inkább a Pénzügyminisztérium (PM).
A múlt héten megszavazott módosítások tízmilliárd forintos kiesés jelentenek a költségvetésnek – mondta Draskovics Tibor pénzügyminiszter. Ebből hárommilliárd forintot tesz ki a tőzsdei árfolyamnyereség-adó elutasítása miatti bevételcsökkenés, négymilliárdot az üzletrészek és értékpapírok öröklése utáni befizetés elutasítása, 1,5 milliárdot pedig a beterjesztett összeghez képest 300 forinttal nagyobb tételes eho-csökkentés. A fennmaradó másfél milliárdért kisebb tételek felelősek. A kiesés költségvetési fedezetét a 25 milliárd forinttal megemelt általános tartalék jelenti – mondta Draskovics.
Az utolsó pillanatban fogadták el a képviselők a regisztrációsadó-tábla módosítását: e szerint differenciáltabban, a mérettől függően kellene a motorkerékpárok után befizetni az adót.
A T. Ház döntött a pénzintézetek két évre szóló különadójának bevezetéséről és a környezetvédelmi termékdíjak jövő évi szabályozásáról is.

Sebők Miklós
Sebők Miklós

Ez is érdekelhet