A törvényhozás megkezdte a jövő évi büdzséhez benyújtott módosító javaslatok tárgyalását. Donáth László szocialista képviselő azt javasolja, hogy a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezésére szánt keret 4,5 milliárd forintról az idei összegre, 7 milliárd forintra növekedjen, a képviselő szerint ugyanis ennek hiányában leáll a folyamat, és a kártalanításra váró önkormányzatok is nehéz helyzetbe kerülnek. A képviselő egy másik javaslatával egy Dózsa György úti, a KVI által kezelt ingatlant adna át az Evangéliumi Pünkösdi Közösségnek. Gúr Nándor a használaton kívüli felsőoktatási ingatlanokat vonná ki a KVI által elvonható épületek közül, mivel az EU-s pénzek lehetőséget jelentenek azok újra használatba vételére.
A jelenleg 100 százalékos állami tulajdonban lévő Tiszavíz Vízerőmű Kft.-t szocialista képviselők kivennék a privatizálandó cégek közül, mert nem tekintik szerencsésnek, ha a komplex helyi vízgazdálkodási rendszert megbontják, illetve kiemelik belőle a legjövedelmezőbb elemet. Az SZDSZ-es Szalay Gábor az energiahatékonyság-fejlesztési célelőirányzatot emelné több mint duplájára, 1 milliárd forint fölé. Kikerülhet a legalább 25 százalékos állami tulajdonban lévő cégek köréből a Temperáltvízű Halszaporító és Kereskedelmi Kft., mondván, ha privatizációra kerül sor, akkor az 100 százalékos legyen. Pető Iván azt javasolja, hogy ne az NKÖM kasszájából, hanem a Műsorszolgáltatási Alapból kapják meg a közszolgálati műsorok jövő évi 684 millió forint támogatásukat.
A Fidesz soraiban egyelőre Hörcsik Richárd az egyetlen aktív képviselő, ő egy sárospataki kollégiumra csoportosítana át 500 millió forintot a közszolgáltatási műsorszolgáltatás rovására. Az ellenzéki honatya emellett 960 millió forintot vonna el a terhességmegszakítási támogatástól, és azt Pácin szennyvízelvezetésének fejlesztésére fordítaná.
