NAPI Gazdaság
Gyenge a verseny a magyarországi bankok között a fogyasztási hitelek piacán – derül ki a Magyar Nemzeti Bank egy friss empirikus elemzéséből. A verseny erősségét mérő modellek alkalmazásával született tanulmány megállapította, hogy a magyar bankok árazási gyakorlatát tekintve különösen a fogyasztási hitelezésben vetődhet fel a piaci erő kihasználásának gyanúja, miközben a vállalati hitelek piacán már versenyzői árazás feltételezhető. A kamatozó eszközök, hitelek, valamint a kamatozó források és betétek több évre visszatekintő vizsgálatával a közgazdászok azt állapították meg, hogy a gyenge fogyasztásihitel-verseny a kereslet viszonylag alacsony árrugalmasságával (az árakra való reagálási képességével) párosulva jelentős többletbevételhez juttatta a bankokat az elmúlt három évben. Ez pedig azt jelenti, hogy elsősorban a magas profitmarzs és az alacsony belépési költségek miatt a fogyasztásihitel-piac tekinthető az egyik legjövedelmezőbb részpiacnak a magyar bankok számára. Ennek megfelelően a jövőben ezen a piacon a verseny éleződésére lehet számítani. A kiugróan magas jövedelmezőség, azaz a piaci erő kihasználása azonban nem finanszíroz teljes egészében gyenge hatékonyságú működést, bár ennek veszélye is fennáll – vélik a közgazdászok. Mindezzel együtt a hazai hitelpiac versenyszempontból nem különbözik jelentősen más országokétól.
Élesebb a bankok harca a kamatozó eszközök piacán, a pénzintézetek viselkedése azonban itt sem tökéletesen versenyzői. A nemzetközi összehasonlítás és a magas profitmarzsok alapján a kutatók a hazai betéti, és különösképpen a háztartási betéti piacon a verseny fokának emelkedésére számítanak, aminek a fióknyitással járó költségek szabhatnak határt.
