Fenntartásokkal ugyan, de az ellenzék is egyetértett a sztrádatörvény-tervezet céljaival kedden a parlamentben a tervezet célja azoknak a garanciáknak a megfogalmazása, amelyek a korábbiakhoz képest gyorsabb autópálya-építést szavatolnak. A pénzügyi források mellett egyéb jogszabályi garanciák is megjelennek a törvényjavaslatban, például amelyik a különböző engedélyezési eljárások gyorsításáról szól. Az államot elővásárlási jog illetné meg a miniszteri rendelettel meghatározott nyomvonalon található földrészek esetében, miután a sztrádaépítés fontos közérdeknek minősül. A törvényjavaslat szerint 2005 és 2007 között összesen 1089 milliárd forintból 636 kilométer autópálya és autóút építhető meg. A források között a központi költségvetés mellett a kormányzat uniós támogatásokra, illetve magánbefektetőkre is számít.
