Az ipari kibocsátás végleges augusztusi adatai szinte hajszálra megegyeznek az előzetesen közzétett számokkal. Az ipari termelés e hónapban a kiigazított adatok szerint is 6,6 százalékkal nőtt, az első nyolc hónapban pedig 4,4 százalékkal emelkedett – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal. Az utolsó három hónap során stabilan 5 százalék feletti ütemet hozott, mivel júniusban 5,2, júliusban pedig 6,9 százalék volt az éves dinamika. A termelés a kiigazított index szerint augusztusban egy hónap alatt 0,2 százalékkal csökkent, egy év alatt pedig 9,4 százalékkal nőtt – az előzetes adat 9,5 százalékot mutatott.
Piaci vélemények szerint a havi adat önmagában nem áttörést, ám mindenképpen biztató az év hátralévő hónapjaira nézve. Az elemzők továbbra sem módosítják felfelé az idei ipari növekedés ütemére vonatkozó 4–6 százalékos előrejelzésüket. A magyarországi ipari termelés üteme jövőre elérheti, sőt kissé meg is haladhatja a 7 százalékot.
Az ipari export az első nyolc hónapban 8,3, augusztusban pedig 15,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A jelentős augusztusi növekedéshez az alacsony bázis is hozzájárult. Augusztusban az export a feldolgozóipar 14 alága közül kilencben emelkedett. Az export legnagyobb bővülését – hasonlóan az előző hónaphoz – a feldolgozóipar legnagyobb exportőrének számító, a feldolgozóipari kivitel mintegy 44 százalékát kitevő, kivitelét 36,9 százalékkal növelő villamosgép- és műszergyártás nyújtotta. A nyolchavi belföldi értékesítés színvonala stagnálást mutat, 100,2 százalékos volt.
