A tárca egyelőre nem kívánja kommentálni a Magyar Nemzet értesülését, miszerint Csillag István gazdasági miniszter felvetette volna az ITDH és a Magyar Turizmus (MT ) Rt. összevonásának lehetőségét. Az MT Rt.-nél annyi derült ki, hogy egy együttműködési szerződés előkészítésén dolgoznak a két intézménynél. Ennek célja, hogy összehangolják a két külpiaci hálózat kommunikációját az országimázsról.
Másként fogalmazva: a gazdasági miniszter ilyen értelmű felvetésére kezdték meg a hatékony külföldi kommunikációt szolgáló együttműködés kidolgozását, ami messze nem jelenti a két hálózat tevékenységének összevonását. A munkálatok jelenleg szakértői szinten folynak, október végén várható a vezérigazgatói szintű egyeztetés, majd benyújtják a tervezetet a két szervezet működését felügyelő gazdasági tárcához. Az idei költségvetésben 19 milliárd forint szerepel a turisztikai célelőirányzat során, ebből 1 milliárdot tesznek ki az MT dologi, működési költségei. A jövő évi költségvetés tervezetében az ideinél valamelyest kevesebbet, 14,22 milliárd forintot különítettek el a célelőirányzatra, amelyből félmilliárdot tesznek ki a dologi, működési kiadások.
