BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kárpótlást kapnak a dollárban exportálók

2003. augusztus 26. kedd, 23:59

Bár a forint az utóbbi napokban folyamatosan erősödött az euróval szemben és már közelinek tűnik a jegybank által kívánatosnak tartott 250-255 forintos eurókurzus, a dollár euróval szembeni izmosodása a forintárfolyamon is meglátszik. Kedden már több mint 237 forintot ért az amerikai valuta, ez négy százalékkal gyengébb forintot jelent a két héttel korábbinál, három hónapos összehasonlításban pedig csaknem 15 százalék a magyar deviza értékvesztése.

A dollár erősödése rövid távon kedvezőtlenül hat a külkereskedelmi szaldóra és az inflációra is, a vállalati szektorban pedig az export-, illetve importstruktúrától függ, hogy kik nyernek és veszítenek a kurzus változásán. Az idén januárig jelentős veszteségeket elkönyvelt, dollárban exportáló vállalatok örülhetnek, hogy az euró/dollár árfolyam a korábbiakkal ellentétben ezúttal számukra kedvezően alakul.

Magyarország behozatalának negyede dollárban denominált, ennek jelentős részét az árrugalmatlan keresletű energiahordozók teszik ki. A dollár erősödése - euróban számolva - az importszámlát emeli és a külkereskedelmi hiányt növeli. Az összexport 15 százalékára tehető dollárkivitel forint-, illetve euróértéke rövid távon nem az árfolyamon múlik, ám középtávon elméletileg az árfolyamalapú versenyképesség javulhat, ami csökkentheti a hiányt. A közgazdászok többsége szerint a hosszú távú kompetitivitás nem az árfolyamon, hanem reálgazdasági tényezőkön múlik.

Az árusoron túl a fizetési mérleg egyéb sorain is nyomot hagyhat az amerikai deviza izmosodása. A viszonylag gyenge forint elméletileg nem teszi érdekeltté a profitok hazautalásában a számláikat dollárban vezető külföldi vállalatokat, dollárban mért nyereségük ugyanis csökken. Amennyiben a külföldi vállalkozók ezt a logikát követik, az jót tehet a mérleg jövedelmi egyenlegének.

A forint dollárral szembeni leértékelődése viszont bizonyosan rosszul érinti - az utóbbi hónapokban amúgy is elakadó - dezinflációs folyamatot, mivel a benzin és a nem regulált gáz ára szinte bizonyosan emelkedik a kurzus változása miatt. Az üzemanyag drágulása a szállítás költségesebbé válásán keresztül egyéb termékek és szolgáltatások árszintjét is emelheti. A jegybank inflációs jelentése 1,13 dolláros eurókurzussal számolt, szemben a tegnapi 1,08-as szinttel. A jelentés a jelenleginél nyolc forinttal magasabb eurókurzuson alapul, azaz a dollár/forint viszonylatában nem jelentős az elmozdulás az MNB feltevéseihez képest.

MNB feltevéseihez képest.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet