A forint árfolyamsávjának júniusi eltolása és a forint jelentős leértékelődése miatt az idén a fajlagos munkaerőköltség-alapú versenyképesség - átmeneti jelleggel - mintegy hét százalékkal javul, jövőre azonban a várakozások szerint nem változik - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) augusztusi inflációs jelentéséből. Az MNB májusban 2003-ra még 3,3 százalékos, 2004-re pedig 1 százalék körüli reálleértékelődést prognosztizált.
A fogyasztói árak alapján számolt reálárfolyam a számítások szerint az infláció gyorsulása miatt 2003-ban csupán három százalékkal értékelődik le, 2004-ben pedig már a versenyképesség ötszázalékos romlására kell számítani.
A jegybanki szakemberek úgy vélik, hogy a sáveltolás csak rövid távon és korlátozott mértékben javítja a magyarországi vállalkozások kompetitivitását. Ezzel szemben a kormány a forint felértékelődése miatt leromlott versenyképesség javításának igényével magyarázta a piaci kedélyeket felborzoló és sok befektetőt elbizonytalanító júniusi döntést. A versenyképesség rövid távú javulása is köddé válhat azonban, ha az euró tartósan gyengébb lesz a jelentésben használt 264 forintos szintnél. Márpedig a közös európai pénz ennél pénteken már csaknem három százalékkal olcsóbb volt.
Az idei első negyedévben a versenyszféra fajlagos munkaerőköltségeinek növekedése tovább mérséklődött, ami annak volt köszönhető, hogy a munkaerőköltségek emelkedése ugyan a korábbi szinten alakult, de a termelékenység javulása - különösen a feldolgozóiparban - jelentősnek bizonyult. A jegybank várakozásai szerint a bérinfláció csökkenése és a termelékenység növekedése a jövőben is folytatódik. A termelékenység javulása a feldolgozóiparban az erősödő konjunktúra hatására következhet be, a piaci szolgáltatások körében pedig a létszámbővülés lassulása miatt lehet erre számítani. Ebben az esztendőben 5,1 százalékkal, jövőre pedig 3,9 százalékkal nőhetnek a fajlagos bérköltségek. Miután a közeljövőben az infláció felpörgése várható, így a vállalatok munkatényezőn realizált jövedelmezősége javulhat mind 2003-ban, mind pedig 2004-ben - véli a jelentés.
