BUX 129728.50 -0,69 %
OTP 39800 -0,25 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Emelkedő pályára került az infláció

A NAPI Gazdaság konszenzusának megfelelően 4,7 százalékos volt a júliusi inflációs ráta. A viszonylag magas index a hatósági áremeléseknek köszönhető, de a forintgyengülés is nyomot hagyott a statisztikán.

2003. augusztus 12. kedd, 23:59

Júliusban 0,3 százalékos volt az egyhavi átlagos áremelkedés, éves összehasonlításban pedig 4,7 százalékkal növekedtek a fogyasztói árak. Az első hét hónapban átlagosan 4,4 százalék volt az infláció - adta hírül a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A NAPI Gazdaság által készített elemzői felmérés a tényszámokkal megegyező rátát jelzett előre. A forint árfolyama gyakorlatilag nem reagált a KSH bejelentésére. Júniusban 4,3 százalékos volt az infláció, májusban pedig mindössze 3,6 százalékos átlagos áremelkedést jegyeztek fel.
A júliusi növekedés elsősorban a hatósági áremelések következménye, ebben a statisztikában jelent meg ugyanis a helyi tömegközlekedés 2,5 százalékos drágulásán kívül a 12 százalékos májusi gázáremelés, és a dohányáruk jövedéki adójának korábbi emelése is meglátszott az inflációs számon. Az éves maginflációs mutató 4,7 százalék volt, azaz a júniusihoz képest 0,2 százalékponttal csökkent, ami arra utal, hogy a piaci folyamatok a dezinfláció irányába hatnak - véli Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza.
A szakértők túl pesszimisták voltak a ruházkodási cikkekkel és az élelmiszerárakkal kapcsolatban is. Az élelmiszerek havi 1,3 százalékos áresése szinte kizárólag a szezonális termékeknek köszönhető, márpedig ez a legvolatilisabb és a legnehezebben előrejelezhető részindex - mondta Nyeste Orsolya, a Postabank elemzője. A szolgáltatások a vártnál valamivel dinamikusabban drágultak, miközben az utóbbi öt hónapban deflációt mutató tartós fogyasztási cikkek árindexe ezúttal pozitív lett. A jellemzően importcikkeket rejtő főcsoport árszintjének emelkedése a személygépkocsik 0,9 százalékos drágulására vezethető vissza, amit a forint gyengülésének számlájára írnak az elemzők. A júniusi sáveltolás miatt gyengülő árfolyam okolható a külföldi utazások csaknem 20 százalékos drágulásáért is - mutatott rá Kovács. Az üzemanyagárak emelkedése szintén fölfelé húzta az inflációs rátát.
Az elemzők nem változtattak idei előrejelzéseiken a kedden megjelent statisztika láttán; abban ma már mindenki egyetért, hogy nem teljesül a Magyar Nemzeti Bank (MNB) idei, legfeljebb 4,5 százalékos decemberi áremelkedést lehetővé tevő inflációs célkitűzése. Nyeste szerint az év utolsó hónapjában 5-5,2 százalékos lesz az infláció, Kovács pedig a magas bázis és a gázáremelés októberi kompenzációja miatt 4,7-4,8 százalékra teszi a decemberi rátát. Az utóbbi két hónap egyértelműen emelkedő inflációs pályát mutat, ami feltehetően a jövő év első felében tetőzik - mondta Nyeste. Szakértők korábban úgy nyilatkoztak, hogy a januári áfaváltoztatások miatt könnyen 6 százalék feletti inflációval kezdődhet a jövő év.

Kolozsi Pál
Kolozsi Pál

Ez is érdekelhet