Júniusban 192,4 milliárd forint volt az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli hiánya, az első félévben így összesen 601,1 milliárd forintnyi kiadást nem fedeztek a bevételek. Az első hat havi deficit az éves előirányzat 72,2 százalékát teszi ki - közölte a pénzügyi tárca.
A piac a ténylegesnél több mint százmilliárd forinttal kisebb hiányt várt, a forint a bejelentés után rögtön gyengülni kezdett. A kedvező májusi szám után várható volt a hiány megugrása - mondta Zsoldos István, a CA-IB közgazdásza, aki szintén mérsékeltebb deficitet várt. Az euró erősödése nem volt sem túl jelentős, sem pedig tartós, ami azzal magyarázható, hogy az utóbbi napokban egyre több szakértő számított kellemetlen meglepetésre. A nyugodt kereskedés fennmaradásában az is szerepet játszhatott, hogy a Pénzügyminisztérium (PM) - feltehetően tartva egy esetleges pánikreakciótól - azt is közölte, hogy becslése szerint júliusban nullszaldó körül alakulhat az államháztartás egyenlege.
A csütörtöki adat nemcsak a piaci elemzők várakozásainál volt rosszabb, de a PM előzetes, 534 milliárd forintos prognózisánál is magasabb lett.
Ezt részben azzal indokolták, hogy a jövedéki adó június végi fizetési határideje miatt a befizetésből mintegy 30 milliárd forintnyi áthúzódott júliusra, illetve hogy a tervezettnél magasabbak voltak (az előző évit 60 százalékkal meghaladták) a központi költségvetési szervek kiadásai. Az államháztartás bevételei június végéig az előirányzat 48,1 százalékára teljesültek, a jóváhagyott kiadásokból pedig 50,5 százalékot költöttek el.
A kormány tervei szerint az idén az államháztartási hiány nem haladja meg a bruttó hazai termék (GDP) 4,5 százalékát, bár az utóbbi napokban egyre gyakrabban hallani a kabinet illetékeseit 4,5-5 százalékos várható deficitről beszélni. László Csaba pénzügyminiszter csütörtökön a kismamák jövedelempótló támogatásának 30 milliárd forintos költségével magyarázta a Reutersnak az eltérést, de rögtön hozzátette azt is, hogy szerinte ez nem jelenti a cél „felpuhulását”. A piac 5 százalék feletti deficitet vár 2003-ra, de akad 6 százalék feletti prognózis is.
A devizapiac a délelőtt folyamán a kormányfő és a pénzügyminiszter árfolyammal kapcsolatos kijelentéseire figyelt. Medgyessy Péter miniszterelnök a Magyar Rádió reggeli műsorában úgy fogalmazott, hogy „a forint most 'reálisan van értékelve', amire szükség is volt a turistaszezon előtt. A forint értékét úgy kezeljük, hogy az a lakosság érdekeinek rövid távon, de hosszú távon is megfeleljen” - mondta Medgyessy. A lapunknak nyilatkozó szakértők furcsának nevezték, hogy a kormányfő ilyen egyértelműen állást foglal egy - legalábbis jelentős részben - a monetáris politikához tartozó kérdéssel kapcsolatban. A miniszterelnök szavai biztosan nem támogatják a forint erősödését - tették hozzá. A pénzügyi tárca vezetője elmondta, hogy a kormánynak nincs árfolyamcélja rövid távra, a 250-260 forintos eurókurzus közép- és hosszú távra vonatkozik.
