Az idei első negyedévben a szarvasmarha-állomány tovább csökkent, miközben a sertések száma kissé emelkedett Magyarországon - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) jelentésében. A szarvasmarhák létszáma egy év alatt 11 ezerrel lett kisebb, ezen belül a tehénállomány ötezerrel csökkent. A sertésállomány 2003. április elsején 5,1 millió volt, ez 153 ezres gyarapodás az egy évvel korábbihoz képest. Az anyakocák száma 12 ezerrel nőtt ebben az időszakban.
A juhok száma tavaly december óta sokat gyarapodott ugyan, ám az idén a húsvét három héttel az összeírás utánra esett, így a kivitelre szánt bárányok még az országban voltak - állapították meg a statisztikusok. Az összeírás szerint az idén áprilisban 1 millió 254 ezer juhot tartottak, 151 ezerrel többet, mint négy hónappal korábban. A lóállomány továbbra is stagnál, jelenleg 61 ezer körül jár.
A tyúkfélék száma a szezonalitásnak megfelelően felfutott, ám a 40,2 milliós szám 1,2 millióval kevesebb az egy évvel korábbinál. Jó hír viszont, hogy a tojók állománya egy év alatt 362 ezerrel, 16,3 millióra növekedett.
