A román kormány az eredetileg tervezett időponthoz két hónappal korábban, idén május elsejei hatállyal megszünteti az EU- és a CEFTA-tagországokból származó sertéshúsra bevezetett kedvezményes, 20 százalékos vámot. Ettől az időponttól kezdve újból az eredetileg alkalmazott vámszint lép hatályba Romániában, ami az EU-tagországok esetében a legnagyobb kedvezményes 45 százalék, míg a CEFTA-tagok – így Magyarország – esetében 25 százalék. Az utóbbi években Romániába évi néhány ezer tonnányi magyar sertéshúst exportáltak – mondta lapunknak Zádori László, a Vágóállat- és Hús Terméktanács (VHT) titkára. Élő sertésből idén februárig nem volt kiszállítás, azóta azonban heti 5 ezer állatot visznek ki. A napokban bejelentett élőállat-exporttámogatás hatására a Romániába irányuló heti kivitel 8 ezer sertésre is növekedhet, a vám ugyanis az élő állatokra nem vonatkozik.
A szlovén kormány piaczavarásra való hivatkozással április 15-i hatállyal visszavonta a magyar élő sertés és sertéshús eddigi, CEFTA-kedvezményes beviteli vámjait. E termékek ezentúl húsfajtától függően csak további, kilogrammonként 82–134 toláros kiegyenlítő értékvám mellett vihetők be. A Külügyminisztérium közleményében a szlovén lépést indokolatlannak tartja, azonnali visszavonását követeli és ellenintézkedés meghozatalát helyezi kilátásba.
