A tavalyi stagnálás után idén akár 20 százalékkal is visszaeshet a világ légi személyforgalma az iraki háború miatt - nyilatkozta a 275 légitársaságot tömörítő Nemzetközi Légiközlekedési Szövetség (IATA) igazgatója, Giovanni Bisignani. A légitársaságok a múlt évben összesen 1,3 százalékkal csökkentették kapacitásukat, és többségük szűkítette, elhalasztotta vagy lemondta a korábbi repülőgép-megrendeléseket. A harci cselekmények színhelyeinek közelében természetesen felfüggesztették a repülést, de csökkentették a járatszámokat a többi vonalon is.
Az iraki háború elsősorban az Egyesült Államok légitársaságait hozta még nehezebb helyzetbe - az amerikai légiközlekedési szövetség szerint a háború 4 milliárd dollárral növelheti az erre az évre várt 6,7 milliárdos veszteséget. Tavaly e társaságoknál összesen százezer állás szűnt meg, s most az iraki háború miatt további hetvenezer alkalmazott kerülhet az utcára. Az 1991-es Öböl-háború idején 8 százalékkal csökkent az amerikai légitársaságok utasforgalma, most ennél nagyobb kiesésre számítanak: a külföldi utakra szóló helyfoglalások száma már húsz százalékot esett. A társaságok helyzetét jelentősen rontja az olajárak emelkedése, hiszen költségvetésükben az üzemanyag a második legnagyobb kiadási tétel a bérköltségek után. Az ágazat teljes adósságállománya meghaladja a százmilliárd dollárt, a United Airlines és a US Airways - a második, illetve hetedik legnagyobb cég - már csődvédelem alatt működik, s a világ legnagyobb légitársasága, az American Airlines is rövidesen fizetésképtelenné válhat.
Természetesen a háború az európai légitársaságokat sem hagyja érintetlenül, de többségük kiheverte szeptember 11-e hatásait - a British Airways Plc (BA) és a Lufthansa AG például újra nyereségessé vált. Ennek ellenére a BA bejelentette, hogy négy százalékkal csökkenti kapacitását, és 2004. márciusról 2003. szeptemberre hozza előre az 1300 fős létszámleépítést. A Malév az első három hónap alapján az idénre korábban tervezett nullszaldós eredménytervét egymilliárdos veszteségre korrigálta. Brüsszelben és Washingtonban egyaránt napirenden van az iraki háború miatt a korábbinál is nehezebb helyzetbe került légitársaságoknak nyújtandó állami segítség, de ez várhatóan szerény lesz. Az EU közlekedési biztosa, Loyola de Palacio közölte, hogy az európai légitársaságok nem kapnak pénzügyi támogatást az uniótól, ehelyett a szigorú szabályozáson enyhítenének.
