A magyarországi feldolgozóipar kilátásai kissé javultak idén márciusban. Ezt jelzi, hogy a beszerzési menedzserindex (BMI) értéke az előző havihoz képest 0,7 százalékponttal, 50,8 százalékra emelkedett. A Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT) jelentése szerint ez kisebb növekedés, mint az egy évvel korábbi azonos időszaki. Összességében az év első három hónapjára enyhe javulás jellemző. A logisztikusok szerint ha ez a tendencia folytatódik az év folyamán, akkor is az utóbbi két évinél kisebb konjunktúra várható az ágazatban.
A részindexek közül növekedést jelez a termelési index, amelynek mostani értéke csak 0,5 százalékponttal kisebb az egy évvel korábbinál. A tavasz jele, hogy az ágazatok közül a nem fém ásványi termékek - ezek közé tartozik az építőipar is - produkálták a legnagyobb kibocsátási értéket. Jó jel az is, hogy nőtt a beszerzési mennyiség indexe, bár az ütem elmarad az előző évek azonos időszakának értékétől. A külpiaci kapcsolatok mutatói jól állnak, márciusban az exportmennyiség indexe meghaladta a behozatalét. Tovább csökkent azonban a foglalkoztatási mutató értéke. Az ágazatok közül a textil- és a gépiparban a legnagyobb az alkalmazottak számának várható csökkenése.
