BUX 143072.29 0,94 %
OTP 46920 0,45 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A turizmus húzóágazat marad

2003. február 23. vasárnap, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A kormány tervei szerint az idegenforgalom a gazdaság egyik húzóágazata marad - jelentette ki Pál Béla, a Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelős államtitkára. Ennek érdekében a büdzsé a következő két évben megvalósuló, illetve a megkezdett beruházások folytatását lehetővé tevő pénzekkel együtt összesen 32,3 milliárd forintot biztosít. Idén az állami forrásokból az idegenforgalom fejlesztésére adott összegek elnyerésére központi pályázatokat hirdetnek vissza nem térítendő, valamint kamattámogatás elnyerésére. Az elképzelések szerint az EU-csatlakozás után 2004 és 2006 között mintegy húszmilliárd forint érkezhet uniós forrásokból. Emellett a kormányzat az idegenforgalom jogi környezetének átalakításával, valamint az adórendszer nyújtotta kedvezmények növelésével is támogatja az ágazatot - mondta az államtitkár.

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet