A tervek szerint mintegy 170 milliárd forintot fordít a kormány az árvízveszélyt nagymértékben csökkentő Vásárhelyi tervre - jelentette be Kóródi Mária környezetvédelmi és vízügyi miniszter. A kiadások ütemezéséről két hét múlva Szolnokon a kihelyezett kormányülés dönt. Az elképzelések szerint az első két évben 50-60 milliárd forint költséggel elsősorban víztározókat alakítanak ki a Tisza felső vidékén. Ezek nagy vízmennyiséget képesek befogadni, így árvízveszély esetén gyorsan csökkenthető a folyó vízszintje. A Vásárhelyi terv azonban nemcsak az árvízveszély csökkentését célozza, hanem területfejlesztést és egyben új agrárgazdálkodást is jelent a Tisza körül élők számára. Idén a magyarországi árvízi védművek fejlesztésére több mint 5 milliárd forint jut, ez a tavalyi összeghez hasonló.
Az utóbbi hónapok havazásai miatt a közeljövőben jelentős belvízi elöntés várható, főként a Körös völgyében. Az időjárás felmelegedési ütemétől függően a következő hetekben akár 300 ezer hektárt is elboríthat a belvíz, de legjobb esetben is 50-60 ezer hektár kerül víz alá. A legrosszabb esetben mintegy 770 települést érinthet a belvíz. A vízügyi igazgatóságok az önkormányzatok felkészülését a belvízvédelmi csatornarendszer akadálymentesítésével, a homokzsákok készenlétbe állításával és szakmai tanácsadással segítik. Az önkormányzatoknak szükséges forrásokat a kormány a vis maior keretből bocsátja rendelkezésre.
