A hamarosan induló kétéves technológiai felzárkóztatási hitelprogram éves szinten 3-4 százalékos beruházásnövekedést eredményezhet Magyarországon - jelentette be Csillag István gazdasági miniszter.
A miniszterelnök által kedden, az Európa-terv keretében meghirdetett program a következő két esztendőben összesen 120-150 milliárd forint, legfeljebb 15 év lejáratú hitelkeretet nyit meg a vállalkozások előtt. A gazdasági tárca reményei szerint ez az újfajta hitellehetőség mintegy 20 ezer új munkahelyet teremt a gazdaságban.
A márciustól igényelhető, 4-15 éves futamidejű - forintban vagy euróban felvehető - hitelkeretet a Magyar Fejlesztési Bank Rt. (MFB) biztosítja. Ebből a pénzből 40 milliárd forintot a kis- és középvállalkozásoknak különítenek el a pénteken induló Széchenyi vállalkozásfejlesztési program keretében. A tervek szerint azok a cégek juthatnak hitelhez, amelyek valamilyen piacképes terméket gyártanak vagy terveznek készíteni. A konstrukció nem tartalmaz ágazati megkötéseket, az ipar és a szolgáltatás bármely ágazatában tevékenykedő cég előtt nyitott. A mezőgazdaság versenyképességét javító fejlesztéseket azonban külön konstrukciókban támogatják.
Az egy vállalkozásnak nyújtható hitel összege a nagyvállalatok esetében 150 és 1500 millió forint között mozog, míg a mikro-, kis- és középvállalatok (kkv) 10-500 millió forint közötti összeghez juthatnak. A kamattámogatás mértéke a jegybanki alapkamat húsz százalékára rúg. A kamat a háromhavi BUBOR/EURIBOR plusz 2,5 százalék, így a gazdasági tárca kamattámogatása révén a jelenleg 8,4 százalékos hitelkamat a kkv-k számára 7,1 százalékos szintről indul. A kamatkedvezményes időszak legfeljebb három esztendő. A finanszírozás aránya a nettó beruházás értékének akár 75 százalékát is elérheti. Az MFB hitelfelvételből finanszírozza a konstrukciót, a kormány azonban arra törekszik, hogy minél több kereskedelmi bankot is bevonjon - mondta Csillag. A többi pénzintézet szerepvállalásáról azonban csak márciusra várható újabb információ.
