BUX 142510.69 0,54 %
OTP 46830 0,26 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A diákok már kitalálták, mi legyen a magyar euróérmén

2003. január 22. szerda, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Pénzügyminisztérium kiosztotta a középiskolások számára 2002 márciusában meghirdetett euróérme-tervezési pályázat díjait. A zsűri döntése értelmében az első helyezett Fogarasy Tamás, a budapesti Török Pál utcai Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola tanulója lett - jelentette be Máté Dániel, a tárca szóvivője. A díjjal 1,5 millió forint jár, amelyen a nyertes tanuló és iskolája osztozik majd. A PM célja a pályázattal az volt, hogy az euróérmék tervezéséhez ötleteket kapjanak az alkotók. A Magyar Nemzeti Bank emissziós osztálya már bekérte a díjnyertes pályázatokat a további tervezéshez - mondta Máté. A pályázatok többségükben a magyar történelemhez, illetve az ország fővárosához kapcsolódó motívumokat és jelképeket tartalmaztak.
(NAPI)

Domokos László
Domokos László

Ez is érdekelhet