Igen gyenge novembert tudhat maga mögött a magyar idegenforgalom. Az ágazat csupán 85 millió euró aktívumot produkált, holott egy évvel korábban még 233 millió euró többletet mutatott fel - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból. Ezzel a január-novemberi aktívum 1751 millió euró lett, ez csaknem egymilliárddal elmarad 2001 hasonló időszakának teljesítményétől. Így várhatóan a 2002. decemberről szóló statisztika 30 százalékos visszaesést mutat majd az előző évihez képest.
Tavaly az első tizenegy hónapban az előző évhez képest egy százalékkal kevesebb vendég négy százalékkal kevesebb, azaz 17,1 millió vendégéjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken. A szállodák szobakihasználtsága a 11 hónap alatt az előző évinél egy százalékponttal alacsonyabb, átlagosan 47 százalékos volt.
Öröm az ürömben, hogy a vendégforgalom hanyatlása egyelőre nem érinti a négy- és ötcsillagos szállodákat. A többi szállástípusnál azonban - főként a turista- és az ifjúsági szállóknál - a külföldi vendégek száma jócskán elmaradt a korábbi években megszokottól - állapítja meg a KSH. Az Európai Unióból Magyarországra érkező turisták száma tavaly a 11 hónap során 8 százalékkal csökkent 2001-hez képest. A legfontosabb küldő országok közül mindegyiknél visszaesés tapasztalható.
A tizenegy hónap során a kereskedelmi szálláshelyek összes bevétele 149 ,6 milliárd forint volt. Ez nominálértéken csupán 4 százalékos növekedés az előző év azonos időszakához képest, miközben az ágazat árszintje 10,6 százalékkal emelkedett. Az összes bevétel több mint felét kitevő szállásdíjak 82 milliárd forintra rúgtak, ez az előző év azonos időszakáéval megegyező érték. A vendéglátásból és az egyéb szolgáltatásokból származó bevételek 12, illetve 9 százalékkal növekedtek.
D. L.
