Magyarországon a területfejlesztést 2003-ban 39,6 milliárd forintos keret szolgálja közvetlenül, ez a több évre előre vállalható kötelezettségekkel együtt eléri a 53,1 milliárd forintot - jelentette be Szaló Péter, a Nemzeti Területfejlesztési Hivatal elnökhelyettese. A közvetlen keret 3,5 milliárd forinttal több a 2002-esnél. A megyei területfejlesztési tanácsok által felhasznált területfejlesztési célelőirányzat a tavalyi 18 milliárdról 7,7 milliárd forintra csökkent, ám új, 80 százalékban a régiók által közvetlenül igénybe vehető támogatási formát vezettek be, 12 milliárd forintos kerettel. Szintén új támogatási forma a vállalkozási övezetek részére biztosított egymilliárd forint. A Kistérségi Támogatási Alap tavalyi 1,2 milliárdos keretét kétmilliárd forintra emelték. Az előző évihez hasonló összeg áll rendelkezésre területi kiegyenlítő támogatásra, valamint a céljellegű decentralizált előirányzatra.
A pályázatok lebonyolítása időigényes, ezért az első pályázók igényeiről legkorábban nyáron döntenek. A jóváhagyott támogatás egy része a közbeszerzési eljárás és az építési engedélyek jóváhagyása után, általában az adott év végén hívható le - mondta Szaló. A hivatal meghatározta a 42 leghátrányosabb helyzetben lévő kistérséget. A területfejlesztési forrásokat 2003-ban főként e területek esélyeinek javítására koncentrálják.
(NAPI)
