Az utóbbi hónapokban tovább romlott a magyar államháztartás helyzete, miközben a folyó fizetési mérleg hiánya is emelkedett - állapítja meg a Kopint-Datorg legújabb konjunktúrajelentése. A kutatók az államháztartás hiányát - uniókonform módon számolva - idén a GDP 8,7 százalékára várják. Jövőre a helyzet csak kissé javul, a prognózis szerint ugyanis nem tartható a középtávú makropályában megjelölt 4,5 százalékos deficit, a hiány mértéke elérheti az 5,3 százalékot. A prognoszták szerint a magyar gazdaság 2002 egészében 3,3 százalékkal növekszik, holott szeptemberben még 3,5 százalékra számítottak. Nem csökkentették viszont a jövő évi várakozásukat, így 2003-ra továbbra is 4,0 százalékos ütemre számítanak. Az ipari termelés növekedése várhatóan kissé gyorsul 2002 második felében, de még így is 2,5-3,0 százalék között marad. Jövőre további lassú élénkülés várható, ennek eredményeként az éves dinamika elérheti az öt százalékot.
A forint árfolyama már veszélyesen közelít a +/-15 százalékos árfolyamsáv erős széléhez, ezt elkerülendő legalább másfél-két százalékpontos kamatcsökkentésre volna szükség. Ráadásul a sáv szélén való tartózkodás jelentősen mérsékli a monetáris politika hatását, miközben az erős forint miatti tőkebeáramlás ismét jelentős mértékű sterilizációra kényszerítheti a jegybankot. A sáv eltolása azonban reálgazdasági szempontból kifejezetten káros lépés volna.
A háztartások fogyasztása a tavalyi négy után idén várhatóan 8,3 százalékkal növekszik. A kutatók szerint a beruházások növekedése aggasztóan alacsony, idén 5 százalék várható. A jelek szerint a feldolgozóipari beruházások - ezek importvonzata jelentős - 2002-re várt élénkülése elmarad a lanyha konjunktúra miatt, ám idén az év egészében a behozatal értéke valószínűleg gyorsabban nő a kivitelénél. A lakossági fogyasztás dinamikája várhatóan az év utolsó hónapjaiban is kitart. Idén a lakosság fogyasztása 1,5-2 százalékponttal haladja meg a GDP bővülését.
D. L.
