A kormány pénteki döntésével a központi költségvetés egyszeri alkalommal összesen legfeljebb 38 milliárd forintot átvállal a BKV Rt. tartozásaiból. A társaság 2003 januárjában a viteldíjait tíz százalékkal növelheti, majd júliusban további maximum 5 százalékot drágíthat.
A kormány az ülésén véglegesítette a közpénzek felhasználásáról és a köztulajdon használatának nyilvánosságáról szóló úgynevezett üvegzseb-programot. A módosítás szerint ezentúl költségvetési szerv csak a kormány előzetes jóváhagyásával alakíthat gazdasági társaságot, illetve társulhat be már létező vállalkozásba. A többségi állami tulajdonban lévő gazdálkodó szervezetek vezetőire és fb-tagjaira is vonatkozik majd a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség.
A kormány elfogadta a földet életjáradékért nevű programot, amelynek alapján 2003 januárjától az 1-20 hektár földtulajdonnal rendelkező 60 év feletti nyugdíjasok felajánlhatják földjüket a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetnek, aminek fejében életük végéig havi életjáradékot kapnak. A járadék alapja a piaci ár kétszerese lesz.
(NAPI)
