Régen látott pesszimizmus vett erőt a magyarországi vállalatokon - derül ki az Ecostat novemberi felméréséből. A top-100 nagyvállalati konjunktúraindex 51 százalékos értéke két százalékponttal kisebb az előző havinál, míg a kis- és középvállalatok (kkv) konjunkurális helyzetét jelző mutató négy százalékpontos esés után 42,2 százalékra csökkent novemberben.
A kutatók szerint a gazdaság két meghatározó szektorában az egy időben, idén júniusban kezdődött bizalomvesztés a második félévben erősödött. Ennek fő oka a világgazdaság elhúzódó depressziója, amit a 2001 végén indított anticiklikus gazdaságpolitika csak részben, néhány területen tudott kompenzálni. A nagyvállalatoknál az értékesítési lehetőségek vártnál szerényebb bővülése nagy szerepet játszott az index elmúlt félévi 6 százalékpontos csökkenésében. A legújabb előrejelzés szerint a nagyvállalatok több mint egyharmada bizakodik csupán saját vállalkozása kilátásainak javulásában. A korábbinál nagyobb arányban vélik úgy, hogy a gazdaság és vele saját vállalkozásuk helyzete a következő fél évben rosszabbodik. A több hónapja jellemző negatív megítélést a krónikus kereslethiány, valamint a makrogazdaság romló egyensúlyi helyzete okozza - vélik a kutatók. A nagy cégek beruházási hajlandósága hónapról hónapra bizonytalanabb. A takarékosságra törekvő kormányprogram beruházásösztönzési fejezete és a korábbi kedvezmények fenntartása forrásoldalról okoz bizonytalanságot. A nagyvállalatok értékesítési áraik növelésére kevés esélyt látnak a fokozódó árharc, az olcsó import és az erősödő forint mellett.
A kkv szektor indexe június óta már tíz százalékpontot esett. A bizalomvesztésben a nemzetgazdaság fejlődésének lassulása, az élénkülő lakossági kereslethez alig igazodó termék- és szolgáltatáskínálat játszott szerepet. A cégek fele saját lehetőségeinek stabilizálódásával számol, míg egyharmaduk szerint pozícióik fél éven belül tovább romlanak. Összességében a kkv-k háromnegyede rövid távon nem számol tevékenysége bővítésével. A cégek szerint elégtelen a belföldi kereslet, ráadásul a lakossági igényeket megfelelően kielégítik az importtermékek. A szektorban a beruházási kedv rendkívül alacsony. A fejlesztések elmaradásának - immár hagyományosnak számító - indoka a lanyha kereslet és a kevés fejlesztési forrás. Ráadásul a beruházások többségéhez hitelfelvétel szükséges. A kkv-k inflációs várakozásai gyorsuló pénzromlást jeleznek, a vállalkozások értékesítési áraik növelését a várható fogyasztói áremelkedésnél alacsonyabbra tervezik - állapítja meg az Ecostat.
(NAPI)
