A NAPI Gazdaság által megkérdezett makroelemzők átlagosan 11,5 millió euró folyó deficitet valószínűsítenek augusztusra, szemben az egy évvel korábban feljegyzett 201 millió, illetve a 2000 azonos időszakában regisztrált 209 millió euró többlettel. A szakmai előrejelzések széles skálán mozogtak, a legderűlátóbb szakértő több mint 100 millió euró szufficitet vár, a legborúlátóbb pedig 130 milliós hiányra számít.
Júliusban a végleges adatok szerint 215 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami csaknem 40 millióval meghaladta az elemzők előzetes várakozásait. Az első hat hónap kumulált hiánya 2,015 milliárd euróra rúg, ami időarányosan több mint egymilliárd euró romlásnak felel meg, de a tavalyi éves deficitet is csaknem 800 millióval meghaladja.
A prognózisok eltérése mögött mindenekelőtt a hónapok óta az elemzők figyelmének középpontjában álló turizmus folyamatainak megítélése áll, az elemzők ugyanis egyetértenek abban, hogy nagyjából 200 millió euró hiány keletkezett az árusoron. Az optimista prognoszták szerint az utolsó nyári hónapban ugyan visszaesett, de még így is 320-340 millió euró többletet termelt az idegenforgalom, a pesszimisták pedig mindössze 200 millió euró körüli szufficitet várnak ezen a soron. Tavaly augusztusban csaknem 400 millió euróval többet költöttek a Magyarországra látogató külföldi turisták, mint magyar társaik külföldön, és 2000 nyár végén is több mint 350 millió euró volt a többlet. Magyarország két nagy, augusztusi turisztikai eseménye közül a Sziget-fesztivál az egy évvel korábbihoz hasonló sikerrel zárult, a Forma-1 magyar nagydíjára azonban kevesebb voltak kíváncsiak, mint 2001-ben - mondta Kovács György, a Budapest Economics közgazdásza.
Az elemzők szerint júliusban nem volt különösebben jelentős a külföldi tulajdonosok nyereség-hazautalása, a legtöbben 50-70 millió euróra teszik ennek nagyságát. A profitrepatriálás szezonalitást követ, így feltehetően szeptemberben, de még inkább decemberben okozhat gondot a mérleg jövedelmi sora - vélekedtek többen is. Detrekői László, a CIB Értékpapír Rt. szakértője szerint a világgazdaság magához térésének egyik negatív következménye lehet, hogy megugrik a külföldiek nyereség-hazautalása, bár szerinte erre az idén nincs sok esély. A piaci szakértők 2,9-3,5 milliárd euróra teszik az idei év egészében várható folyó deficitet.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) csütörtökön közli az előzetes adatokat.
K. P. P.
