Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
A hagyományos életbiztosítások mellett a kilencvenes évek közepén jelentek meg az első olyan konstrukciók, melyek a haláleseti kifizetések mellett megtakarítási formaként is működtek. Az szja-törvény egy EU-szabványhoz kapcsolódva mentességet nyújt a biztosítási célzatú befektetések jövedelemadója alól, valamint a legalább tízéves futamidejű biztosítások után a befizetett összeg 20 százalékáig, de legfeljebb 50 ezer forintig. (A pénzügyminisztérium jelenlegi terveiben szerepel ennek 30 százalékra emelése, hogy megegyezzen az önkéntes nyugdíjpénztárakéval.) Az adókedvezményekért cserébe az állam előírta, hogy a biztosítók államkötvénybe fektessék a biztosítási összeget.
Annak érdekében, hogy megmaradjon a nagyfokú biztonság, de a hozamok is magasak legyenek, kitalálták a biztosítással védett értékpapír-alapú befektetéseket, a unit-linked termékeket. Két módon használhatók ezek a konstrukciók: biztosításokhoz közelebb álló, nagyobb tőkevédelmet nyújtó, illetve alacsonyabb biztosítási védelmű, csak az adóelőnyök kihasználását szolgáló konstrukcióban. Ezeknek a befektetéshez kötött életbiztosításoknak a lényege a következő: a tanácsadó cég egy biztosító és egy befektetési alapkezelő közös termékét közvetíti ki, ami két elemből áll, egy befektetési és egy biztosítási részből. A biztosító a befektetési részből befektetési jegyeket vásárol egy alapkezelőnél, valamint biztosítási szolgáltatást nyújt, amitől a konstrukció jogilag biztosítássá válik, így igénybe vehetők az adókedvezmények. Ennek a terméknek a gyakorlatban már nincs sok köze a biztosításhoz, az életbiztosítási rész csupán egy befektetés magasabb hozamát szolgálja.
Sz. B.
