Az előzetes adatok alapján az ipari termelés az előző év azonos időszakához viszonyítva márciusban 3,1 százalékkal, az év első három hónapjában pedig 0,2 százalékkal nőtt. A termelés volumene a szezonálisan és munkanaptényezővel is kiigazított index szerint márciusban az előző hónaphoz képest 2,5 százalékkal, az előző év azonos időszakához viszonyított, munkanaphatástól tisztított index alapján pedig 4,2 százalékkal emelkedett - jelentette tegnap a KSH. Az áprilisi adat valamivel jobb az előzetesen vártnál, de illeszkedik az idei évre prognosztizált trendhez - fejtette ki a NAPI Gazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Értékpapír Rt. szakértője. Az elemzők többsége csak a második negyedévre várt pozitív dinamikát az ágazattól.
A szakértők szerint a magyar ipari export és így az ipari termelés is szoros korrelációt mutat a német gazdaság állapotával. Magyarország erősen beágyazódott abba a gazdasági térbe, aminek Németország található a közepén - fejtette ki Török, aki szerint az adatok arra utalnak, hogy a német konjunktúra változásának hatása a korábban vélt hat hónapnál rövidebb idő alatt gyűrűzik át a magyar gazdaságba. A makroelemzők úgy vélik, hogy bár áprilisban az Ifo-index öthavi emelkedés után (általános meglepetést keltve) csökkent az egy hónappal korábbi értékhez képest, ez nem feltétlenül jelenik meg a magyar statisztikákban. Ez azzal magyarázható, hogy az optimista álláspontot képviselő szakértők az euró bevezetésével összefüggő kiskereskedelmi áremelkedéssel indokolják az index visszaesését és nem tartanak az Európai Unió legnagyobb gazdaságában kibontakozó fellendülés megtörésétől.
K. P. P.
