A tavalyi évre várt 3,8 százaléknál alacsonyabb lesz idén a bruttó hazai termék (GDP) bővülési üteme - áll az Ecostat elemzőinek prognózisában, akik szerint 2002-ben az éves átlagos infláció 5,8 százalékra mérséklődik, a munkanélküliségi ráta pedig 5,7 százalék körül marad, miközben a GDP-arányos államháztartási hiány 2,8 százalékra csökken.
Az Ecostat az idén a felhasználási oldalon a lakossági fogyasztás lassulására számít, ugyanakkor az előrejelzés számol azzal, hogy a gazdaság dinamizálódásával párhuzamosan nő a bruttó állóeszköz-felhalmozás. Termelési oldalról az idei évet mindenekelőtt az ipari növekedés látványos lassulása határozza meg, a kutatók szerint ugyanis a szektor az elmúlt évi 4,2 százalékos növekedés után 2002-ben mindössze 3,6 százalékkal bővül. Az építőipar 2001-es kiugró, 10 százalékot megközelítő növekedése a beruházási kedv élénkülése, valamint a tervezett infrastrukturális beruházások hatására feltehetően folytatódik és a szektor teljesítménye 2002-ben 9,5 százalékkal lesz magasabb az előző évi bázisnál - áll a prognózisban. Idén a folyó fizetési mérleg deficitje az előrejelzés szerint eléri az 1,5 milliárd eurót, amit bőven fedez majd az országba áramló 2,3 milliárd eurónyi külföldi tőke. Az Ecostat szerint a reálkeresetek 4 százalékkal nőnek 2002-ben.
(NAPI)
