A rendőrség hatszáz olyan biztosítási ügynök ügyében folytat vizsgálatot, akik vélhetően fiktív életbiztosítási szerződéseket kötöttek, felvették az ügynöknek járó magas, gyakran 100 ezer forintot is meghaladó szerzési jutalékot, majd néhány hónap múlva nem fizetés miatt a társaságnak meg kellett szüntetnie a szerződést. Az ügy egyik gyanúsítottja információink szerint kiváló ügynök is volt a legnagyobb biztosítótársaságnál, ahol összesen 80 millió forintot zsebelt be fiktív életbiztosítási szerződések jutalékaként.
Mostanra lényegesen csökkentek a fiktív szerződésekkel elkövetett csalások, mivel a társaságok az elszenvedett károk hatására olyan szigorú ellenőrzési rendszereket építettek fel, amelyek gyorsan jelzik a gyanús ügyeket - mondta lapuknak Trunkó Barnabás, a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) főtitkára. Emellett több mint 10 ezer ügynök adatait tartalmazza a Mabisz keretein belül működő ügynökregiszter, amelyből - a központi szerverhez csatlakozva - pillanatok alatt kinyerheti a biztosítótársaság a nála jelentkező ügynök biztosítós előéletét. A rendszerhez idáig tucatnyi biztosító csatlakozott, s a rendszer feltöltéséért „cserébe” nekik van jogosultságuk a lekérdezésre, a távolmaradóknak nem. Emellett döntő lépés az lehetne, ha a biztosítók mindegyike bevezetné az összehangolt szisztéma szerint működő jutalékrendszert, ez azonban minden bizonnyal felkeltené a Gazdasági Versenyhivatal figyelmét mint a piaci versenyt korlátozó lépés - mondta Trunkó.
G. Á.
