A NAPI Gazdaság konszenzusa szerint májusban 111 millió euró volt a folyó fizetési mérleg hiánya. Ez magasabb, mint a tavalyi deficitre ilyenkor adott 30 millió euró, a tényleges tavalyi 80 millió euró hiánytól azonban nem tér el lényegesen. Az elemzői vélemények 22 és 200 millió euró között szóródtak, a szélsőértékek nélkül számolt átlag szintén 111 millió euró volt.
Az elemzők egyetértenek abban, hogy a forint felértékelődése májusban még nem fogta vissza az exportértékesítést - a kiviteli mennyiségeket és feltételeket jelentős részben még korábban meghatározták. A forint euróval szembeni felértékelődése önmagában sem az euróban kimutatott kivitel, sem a behozatal euróösszegét nem módosítja, hiszen a forint árfolyamától függetlenül a külföldi fizetőeszközben meghatározott szerződéses összeget kell átutalni - jelezte Nagy Márton, az ING Vagyonkezelő elemzője.
A hiány várt növekedését így Nagy nem a forint felértékelődésének, hanem a világgazdaság lehűlésének és még in-kább a pénzáramlásokat figyelembe vevő áruforgalmi mérleghiány és az árumozgásokhoz kötődő vámstatisztika közötti jelentős rés - a előbbi első négy havi hiánya 570 millió euró, az utóbbié a pénzátutalással nem járó tételek kiszűrése után 1 milliárd euró - valamelyes csökkenésének tulajdonította. Az áprilisi 7 millió euró külkereskedelmi hiány nagyon jó volt, az importszámlák eltolódása is megdobhatja a májusi hiányt - érvelt több elemző. A külkereskedelmi mérlegre adott 166 millió euró átlagos előrejelzésük - ami szélsőértékek nélkül számítva 163 millió euró - nagyobb romlást valószínűsít áprilisról, mint tavaly ilyenkor történt: akkor 93 millió euróval ugrott meg a hiány az utolsó tavaszi hónapban.
Több elemző felhívta a figyelmet a profitrepatriáció - ennek mértékét 100-200 millió euróra becsülik májusra - ütemezéséből fakadó bizonytalanságra. Itt a forint felértékelődése révén megnövekedett vállalati profitok igénye akár a júniusban szokásos jelentősebb hazautalások előrehozásához is vezethetett. Ennek következtében lehet, hogy látszólag rossz lesz a májusi adat - fejtette ki Zsoldos István, a Concorde Értékpapír elemzője. A profitkivitel ugyan történelmileg magas lehet, ám a vélhetően rendelkezésre álló jövedelmekhez képest még mindig alacsony - vélekedett Bognár Gábor, a Dresdner Kleinwort Wasserstein elemzője. A profitrepatriáció mértékének megítélésében sajnos nem sokat segít a forint árfolyamának alakulása, hiába jár az értelemszerűen a forint devizára váltásával. Így a forint felértékelődéséből sem következik a forintkínálattal járó tranzakciók - például az import, a profitrepatriáció - magas, sem a forintkereslettel járó tranzakciók - például az export, a hozzánk irányuló tőkebefektetések - alacsony szintje, a forint árfolyamát a várakozások befolyásolják leginkább - érvelt Forián Szabó Gergely, a Budapest Alapkezelő elemzője.
Nyeste Orsolya, a Postabank szakértője lényegében összefoglalta a piac értékítéletét, amikor kijelentette, hogy egy jó első negyedév után valamelyes romlás mutatkozik a mérlegekben. Főleg az év második felében romolhat a külkereskedelmi mérleg, ám ez egyelőre nem tűnik egy fenntarthatatlan folyamat kezdetének - ezt az éves folyó fizetési mérleg hiányát 2,2 milliárd euróra váró prognózisok is alátámasztják.
P. B.
