A pénzügyi tárca április 15-éig készíti el azt az anyagot, amelynek alapján a kormány eldönti, hogy milyen forrásból állja az idei árvízkárokkal kapcsolatos 22,8 milliárd forintos kiadást - mondta Pintér Sándor belügyminiszter a kormány keddi ülését követő sajtótájékoztatón. Forrásként a központi költségvetés általános tartaléka jöhet szóba, de elképzelhető, hogy a korábbi évekhez hasonlóan idén is az összes költségvetési fejezet osztozik a költségeken. A belügyi tárca hatáskörébe tartozó kiadások 11 milliárd forintot tesznek ki, ebből a legnagyobb tétel a személyi tulajdonba tartozó ingatlanok újjáépítési költsége, ami a tervek szerint 5,9 milliárd forintot emészt fel. A földművelési tárca kárenyhítéssel kapcsolatos kiadásai körülbelül 2 milliárd forintra rúgnak, ebből 1,5 milliárdot kell az agráriumban - pontosabban az elárasztott földterületen tönkrement vetőmagban - keletkezett károk után kifizetni. (A 2 milliárdban nem szerepel az állatállományban és a takarmányban keletkezett károk miatt fizetendő összeg). A közlekedési tárca hatáskörébe tartozó kiadások közül 3,5 milliárd forintot kell az állami közúthálózatra fordítani. További 4 milliárdot igényel az állami vízkár-elhárítási létesítményekben keletkezett károk elhárítása és 1,5 milliárd forintba kerül az önkormányzati utak felújítása. A kormány az újjáépítésre konzorciumot hoz létre a helyi és a nagyobb építési vállalkozók bevonásával. Az újonnan épített ingatlanokra az állam 15 éves jelzálogot jegyeztet be.
Borókai Gábor szóvivő elmondta, hogy a most elfogadott kormányhatározat alapján az utazási szolgáltatást végző társaságoknak a jogszabály hatálybalépése után vagyonbiztosítékot kell letenniük. Ennek összege a cég éves értékesítési nettó árbevételének 12-20 százaléka lesz. A magasabb összeget azoknak az utazási irodáknak kell állniuk, amelyek például repülőgépet vesznek igénybe az szolgáltatáshoz. Egy másik kormánydöntés szerint amennyiben a lencsehegyi bánya tulajdonosai az üzem bezárásáról határoznak, akkor az ott dolgozóknak is jár az újrakezdési támogatás.
D. J.
