Az agrártermelői árak január-októberi 22,6 százalékos növekedése nem igazolja a várakozásokat, amelyek szerint az árak növekedésének szeptemberben kezdődött csökkenése az év hátralévő időszakában tovább tart. A múlt év első tíz hónapjához viszonyítva a növényi termékek termelői ára 31,4, az élő állatoké és állati termékeké 11,5 százalékkal növekedett, októberben pedig az áremelkedés 44,6, illetve 18,3 százalékos volt.
Ágazati szakértők felhívták a figyelmet arra, hogy a mezőgazdasági termelői árak növekedése ugyan hatással van az élelmiszerek fogyasztói árára, s így közvetve az inflációra is, ez a hatás azonban korántsem akkora, mint az első látásra vélhető. Az élelmiszer-ipari átadási árak ugyanis nem nőnek olyan mértékben, mint a fogyasztói árak. Hozzátették ugyanakkor, hogy az agrárárak emelkedésének üteme az év hátralévő részében esetleg csökkenhet, jövőre azonban a növekedés várhatóan folytatódik.
(NAPI)
