Fórián Zoltán, a Rabobank Hungária Rt. elemzője korábban 20-22 százalékra becsülte a mezőgazdasági termelői árak növekedését idén januárszeptemberben. A 19,7 százalékos növekedést mutató idei első kilenchavi adatot tegnap közlő Központi Statisztikai Hivatal (KSH) korábban felhívta a figyelmet arra, hogy a gyors növekedés az alacsony bázis következménye volt, s részben még mindig ebből adódik. A KSH ezúttal nem fűzött ilyen kommentárt az adatokhoz, szakértők szerint azonban a mezőgazdasági termelői árak növekedésének üteme az év hátralévő időszakában részben a betakarítás miatt tovább csökken. Ez azonban már nem változtat azon, hogy az agrár, illetve az élelmiszerárak hatással lesznek az éves inflációra, amelyet a szakértők idén 10 százalék körülire becsülnek.
A növényi termékek termelői ára 26,6, az élő állatoké és állati termékeké 10,9 százalékkal emelkedett idén az első kilenc hónapban az előző év azonos időszakához képest. Szeptemberben az agrártermelői árak szintje 23,4 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, ezen belül a növényi termékek áremelkedése 27,2, az élő állatoké és állati termékeké 19 százalékos volt.
L. L.
